Nem volt elég az eddigi öt alapítvány, ezért 37 milliárd forint forrással alapít még egyet a jegybank arra, hogy megvalósíthassák a Pallasz Athéné Közgondolkodási Programot.

Vállalkozó kedv, újító szándék és mindig tökéletesebbre törekvés – Orbán Viktor szerint ez a három tulajdonság az, ami jellemez bennünket, magyarokat. Érthető tehát, hogy a jegybank szívesen áldoz hatalmas összegeket a művészetre – lásd: Kerényi-féle Magyar Krónika, az új, 300 milliós csodazongora-, vagy éppen a jövő közgazdászainak, pénzügyi szakembereinek képzése.

A karácsony előtt egy nappal létrehozott alapítványnak ingatlanvagyona nincs, a jegybank épületében működik – az RTL pedig azt is megtudta, hogy vállalkozói tanácsadással, a vállalkozói ismeretek bővítésével, konferenciák, szemináriumok, előadások megszervezésével foglalkoznak, továbbá támogatni kívánják a vállalkozások növekedését, foglalkoztatási képességét.

Az MNB összesen 240 milliárd forintot áldozott az eddigi 6 Pallas Athéné Alapítványra.

Az ellenzéki Együtt vizsgálatot indít a jegybank felügyeleti szervénél, az Állami Számvevőszéknél. Szerintük Matolcsy Györgyöt nem hatalmazza fel semmi arra, hogy önkényesen döntsön milliárdos nagyságrendű közpénzről – a közgazdaságtan „új megközelítéseinek” oktatására.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Ez egy állat. Valaki szólhatna neki, hogy ez nem az ő pénze. Nem kellene a felső oktatásba vagy az egészségügybe pumpálni a lóvét? Genetikai hulladék, kancsal törpe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
spu00
@eszegfu: Pl.A korábbi államadósság devizában 80% volt, most 40% körüli, s a külföldi tulajdonú a teljes adósságban 55%. Remélem így érthetőbb a kitettség értelmezése. Az, hogy az élelmiszer ellenőrzése többe kerül az még nem látszik az árakon, de gondolom nem szeretne olyan élelmiszert enni, mint amit rendszeresen mutatnak a TV-ben , írnak a sajtóban, hogy milyen helyeken m ilyen állapotú ennivalókat tárolnak eladás előtt. Mennyi az infláció? Mit gondol mitől? Nézzen utána,hogy mennyiért veszi meg a terméket, s az eladó cég mennyit fizet a termelőnek, s ez után írja amit írt. A 30 Ft-s almáért min. 200 Ft-t kérnek Öntől. Különben 2014-ben rendkivűli módon nőtt a kiskereskedelmi forgalom, nem tudja miért? A kiskorú az 18 év, de kb. 230 milliárd Ft értékben került a családokhoz.
spu00
@papa.49: @Dr. Felipe: Nagyon értelmes a hozzá szólásuk, gondolom jól meg is fizették Önöket, de rossz helyre írták, itt az MNB- ről van szó. Papa valószínű nem találja a papírt az irodának használt budin, de értelmi szintje sajnos helyhez kötött, s nem tud eltávolodni tőle.Mindent a helyén kell kezelni.
Dr. Felipe
@spu00: spu elvtárs!

Én nem rossz helyre írtam hanem önnek írtam de látom nincs válasz. Igaz nem is lehet válasz erre az ocsmányságra. A rendes embereket bacogatja a nav, ezek a szarháziak meg feketén veszik fel a mutyi pénzeket, nem is keveset.
papa.49
@spu00: Koma pont annyit érsz mint a nevedben szereplő 2 darab nulla!!!
papa.49
@spu00: Egyébiránt hiányosak az ismereteid kis pajti a xartolcsy irodája '90 előtt a Pénzügy Minisztériumban valóban a hátsó lépcső mellett volt , személyes tapasztalat...
eszegfu
@spu00: Kösz. a deviza kitettség magyarázatát... de nem vitaképpen pont ma olvastam " 670 millió dollár hitelt vett fel az állam, amely a GDP 84-85 %-a. Egyébként próbáltam hozzáolvasni az adataihoz, de az Ön számait nem nagyon találtam. Az élelmiszerlánc felügyeleti dij 60-szorosára való felemelésével nem hiszem, hogy megoldja: egészségesebb, jobb minőségü termékek legyenek. Azt nem vitatom, hogy a családi kedvezmény révén 230 milliárd Ft került a családokhoz, de azt igen, hogy egy minimálbéres ember (tehát pont a legszegényebbek) nem tudta érvényesiteni ezt. Azt gondolom: győzködhetnénk egymást a végtelenségig akár statisztikai adatokkal is, de Ön is teljesen másként látja ugyanazt az adatot, mint ahogyan én, mert ugye ez csak nézőpont kérdése. üdvözlöm

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.