Megismételt eljárásban felmentette a Győri Törvényszék pénteken azt a nőt, aki 2011-ben Cséren a mellékhelyiségben megszülte, majd magára hagyta gyermekét, aki emiatt megfulladt.

2011. július 26-án a nő kiment a mellékhelyiségbe, miután elfolyt a magzatvize, férje, pedig hívta a mentőket. Az asszony a vécén ülve szülte meg gyermekét, ezután szólt a férjének és az anyósának, de ők nem hittek neki. Közben a férj többször hívta a mentőket. A harmadrendű vádlott, a nő anyósa közben a mellékhelyiségbe ment, nyugtatta a nőt.

Az újszülött a vécébe esett, a vallomások szerint nem sírt. A boncolás később megállapította, hogy az 51 centiméterrel, 3158 gramm súllyal született kislány 2-3 percig élt, majd megfulladt. A csecsemőt az elsőként kiérkező mentő emelte ki a vízből.

A bíró az ítélet indoklásakor azt mondta, hogy az elsőrendű vádlott a szülés miatt nem volt tudatában a "sajátos eseményekkel". A másod- és harmadrendű vádlott – a férj és az anyós – pedig nem hitte el, hogy a feleség megszült, ezért nem segítettek, őket ezért egy év hat hónap fogházra ítélték gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, amit három-három év próbaidőre felfüggesztettek.

Az elsőfokú tárgyalásnál a másodikként kiérkező mentők vallomását vették figyelembe, több ellentmondás volt a gyanúsítottak tanúként tett vallomásaiban, az események pontos időpontjai sem biztosak.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbítás miatt fellebbezett. A tárgyalás másodfokon folytatódik a Győri Törvényszéken.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

oncogito
Ha nem is hitték el, de miért nem győződtek meg róla?
Ahogy a mentők kiemelték a babát, ők is megtehették volna!
Gyilkosság ez a javából, mégpedig szándékos.
Szép kis család. De ilyen kell ennek a kormánynak, mert hazugsággal ők is minden aljasságot elkerülnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.