A híradót készítő hat nagy tévécsatornán nagyobb arányban jelent meg az ellenzék, mint a kormányoldal 2014 utolsó negyedévében. A magyar tartalmú politikai hírek ötöde a kormányról szólt, az MSZP pedig többet szerepelt, mint a Fidesz – olvasható a Nézőpont Intézet kvantitatív kutatásának összegzésében, amelyet pénteken küldtek meg az MTI-nek.

Az ellenzék megjelenésének aránya a Duna Televízióban 36,8 százalék, az M1-ben 45,4 százalék, az RTL Klub hírműsorában 46 százalék, a HírTV híradójában 47,9 százalék, míg a TV2-n 48,5 százalék volt. Az ATV volt az egyetlen csatorna, amelyben a vizsgálat adatai szerint 50 százalék felett – 55,4 százalékon – zárt az ellenzéki pártmegjelenések aránya.

A kormányzati szereplők közül saját hanggal legtöbbször Orbán Viktor szólalt meg ez idő alatt: 375 alkalommal. A kormányzati megjelenők közül kiemelkedett még Varga Mihály és Szijjártó Péter, 201, illetve 157 szerepléssel – tudatták.

A kormánypárti szereplők közül Rogán Antal szólalt meg saját hangján a legtöbbször, 160 alkalommal. A legtöbb önálló megjelenéssel rendelkező ellenzéki szereplők listáját Tóbiás József vezeti 135 megjelenéssel. Őt Schiffer András és Gyurcsány Ferenc követte 102, illetve 95 saját hangos szerepléssel – olvasható a tájékoztatásban.

Októberben az önkormányzati választás határozta meg a napirendet, 377 tudósítás foglalkozott vele. A második téma az internetadó volt, amely 151 tudósításban szerepelt.

Novemberben a devizahitelek forintosítása szerepelt a legtöbbször, 152 alkalommal a hírekben. Ezt az amerikai beutazási tilalom ügye követte 105 megjelenéssel.

Decemberben 103 tudósítás foglalkozott az új útdíjrendszerrel, míg 88 az amerikai beutazási tilalommal és az ahhoz szorosan kapcsolódó kérdésekkel.

A negyedik negyedévben 4590 magyar vonatkozású politikai hír jelent meg a vizsgált műsorokban, ami 39,4 százalékos arány. Októberben a politikai hírek aránya 43,2 százalék volt, ami novemberben 39,3, majd az év utolsó hónapjában 35,4 százalékra csökkent.

A Nézőpont kimutatása szerint 2014 utolsó három hónapjában a politikai híreken belül a pártpolitikai tudósítások aránya 25,1 százalék volt, ami közel 5 százalékpontos emelkedés.

Hasonlóan a korábbi negyedévekhez, a negyedik negyedévben is a kormány álláspontja jelent meg a legnagyobb arányban: az összes szereplő 20,9 százaléka a végrehajtó hatalomhoz tartozott. Ez 1,2 százalékponttal magasabb, mint a harmadik negyedévben volt.

Az emelkedés mindannak tükrében jelentős, hogy a gazdaságpolitikai és szakpolitikai hírek aránya csökkent, vagyis azoké a témáké, amelyekben jellemzően a kormány álláspontja jelenik meg – említik meg.

A pártok közül a legtöbb megjelenési lehetőséget a negyedév során az MSZP kapta, az összes álláspont 8,9 százalékával. A második legtöbb – 7,7 százaléknyi – megjelenéssel a Fidesz rendelkezett, amivel 5,3 százalékpontról 1,2-re csökkent a különbség a két politikai erő között.

A Demokratikus Koalíció 4,5, a Jobbik és az együtt 3,6-3,6, az LMP 3,5, a PM 1,1, a Liberálisok 0,9 százaléknyit szerepeltek a Nézőpont elemzése szerint a magyar tartalmú politikai hírekben.

Eközben a harmadik negyedévre kimutatott 23,8-ról 14,5 százalékra csökkent a gazdaságpolitikai témák aránya, a szakpolitikaiaké 16,9 százalékról 10,2 százalékra esett.

Több lett viszont a külpolitikai beszámoló az előző negyedévhez képest; ez a ráta 6,6-ról 13,7 százalékra ugrott.

"Számos olyan tudósítás jelent meg a vizsgált időszak napirendjén, amely Magyarország nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatairól szólt" – írják.

A helyi – nem politikai – ügyekkel foglalkozó tudósítások aránya a TV2 híradójában volt a legmagasabb, 6,7 százalék, míg az M1-en 5,8 százalékot tett ki. Ez az RTL Klub esetében 3 százalék, a többi vizsgált hírműsor esetében 2 százalék alatti volt.

Éves kitekintésben – az RTL Klub kivételével – hasonló tendencia rajzolódott ki a a Nézőpont elemzése szerint. A magyar vonatkozású politikai hírek aránya az áprilisi parlamenti választásig minden csatornán folyamatosan magas volt, majd a voksolás után mind a hat csatornánál csökkenni kezdett a mutató, a májusi EP-választás csak az M1 és az ATV esetében állította meg a csökkenést.

Az RTL Klub kivételével a nyári időszakban minden csatornán visszaesett a politikai hírek száma. A csatorna híradójának szerkesztése júniustól – a reklámadó bevezetését követően – nem követi a többi hírműsor trendvonalát, az addig jellemző együttmozgás megszakadt – írják.

Az elemzés szerint a magyar vonatkozású politikai hírek arányában jelentős eltérések mutatkoznak a vizsgált csatornák között. A közszolgálati és a hírcsatornák esetében meghaladta ezek aránya az 50 százalékot a negyedév során összesítve. A mutató az ATV műsorában volt a legmagasabb, 58 százalék, a Duna Televízió esetében 53 százalék, az M1 és a HírTV híradójában pedig 52,2 százalék. Ezzel szemben az év utolsó három hónapjában az RTL Klub adásában 27,5 százalék volt a politikai hírek aránya, míg a TV2 esetében 16,4 százalék.

A vizsgálat adatai szerint a negyedik negyedév során összesen 11 ezer 657 tudósítás hangzott el a vizsgált csatornák esti hírműsoraiban, ez 316-tal kevesebb az előző három hónap adatánál. A legtöbb tudósítás a TV2 műsorában jelent meg, összesen 2779. Az RTL Klub híradójában 2434 hír kapott helyet, míg az M1 esetében ez az adat 1984 volt. Az ATV híradója 1581 eseményről közölt beszámolót, míg a HírTV 1465-ről. Hasonlóan a korábbi negyedévekhez, a Duna Televízió műsorában jelent meg a legkevesebb tudósítás, összesen 1414.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
kormánypárti hírek: már megint jobban teljesített a fidesz a zemberekkel és minden sokkal f@szább mint tegnap volt (55%)
ellenzéki hírek: a szemét ellenzék már megint a gyurcsány kottájából játszik, sikerült lecsukni xy-t, zeeemútnyócév (45%)

a helyzet változni fog, mert még több ellenzéki hír lesz.
papa.49
A beNézőpont megállapította, az anyját, már számolni is tudnak, ki hitte volna???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.