Demokratikus Kerekasztal (DEKA) elnevezéssel társadalmi, szakpolitikai párbeszéden alapuló fórumot hoztak létre ismert baloldali közéleti szereplők vasárnap Budapesten. Céljuk, hogy más hasonló, nemzeti minimumokat kidolgozó kerekasztalokkal együtt közös jövőképet alakítsanak ki Magyarországról.

A kerekasztal első plenáris ülésének felszólalói egyebek mellett arról beszéltek, hogy a demokrácia és a köztársaság helyreállítását, új választójogi törvényt, továbbá a gyermekszegénység felszámolását, az ország anyagi javainak igazságosabb elosztását akarják elérni. Ugyanakkor többen is jelezték, hogy az általuk tervezett változtatásokról nem kívánnak tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az előadók között volt, aki szerint a DEKA-nak nem lenne szabad intézményes szervezetté válnia, más vélemény szerint egyesületet vagy pártot kellene alapítani, amely akár jelölteket is állíthatna a következő választásokra.

A kezdeményezők – Ferge Zsuzsa szociológus, Iványi Gábor lelkész, Horváth András volt adóhatósági munkatárs és Lovas Zoltán újságíró – január 16-án jelentették be a kerekasztal létrehozását.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Sok sikert es kitartast. Ezeket nehezebb lesz kirobbantani a hatalombol, mint a kommunistakat anno.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m.macskosz
@oncogito: Tökéletesen értem @nemjoezigy: -et,
érzelmi alapon közelíti meg a kérdést, de Neked is igazat kell adnom,
sajnos a tisztesség és a jószándék, a józan paraszti ész nem kompatibilis a mai magyar politikával. Ha a képviselők az esküjüknek megfelelően tennék a dolgukat, akkor tudnák, mi a kisemberek gondja, és aszerint hoznának törvényeket.
DE AMIKOR A JOGÁSZOK, KÖZGAZDÁSZOK, ORVOSOK, MÉRNÖKÖK, TANÁROK
az előimádkozók bekiabálására nyomnak IGEN vagy NEM gombot, addig esély nincs rá, hogy tényleg az EMBEREKET képviselnék!
oncogito
@m.macskosz: egy jogásznak, közgazdásznak, orvosnak is kell tudnia, hogy mi kell az embereknek. A tudás, a tanulás nem elvont dolog az élettől. Az igazi tudásról beszélek.
Mert ugye, ha fáj a fejed, vagy vért hánysz nem a jószándékú szomszédhoz fordulsz, hanem orvoshoz, bármilyen is a jelleme.
A tisztesség az értelmiségben ha megvan, akkor bizony övék kellene hogy legyen a vezető szerep.
Egy autó szerelését is gondolom szakemberre bíznád és nem elégednél meg azzal, hogy megérti a gondjaidat.
gazdag dezső
Az egész politikai váltás már az elején el lett rontva !! De nagyon-nagyon !! Antall annyira akart hatalomra jutni,hogy a háttérben megegyeztek olyan dolgokban amibe nem kellett volna!,, Nem lesz elszámoltatás,nem lesz megtorlás "Hagyta a régi párt híveinek ,hogy tovább intézzék a vagyonuk gyarapodását,sikkasztásukat.Én ugyebár sikkasztásnak nevezném azt amikor jelentős vagyonokat valami töredék áron megvettek az elvtársak,Most is az van persze ,a mostani hatalomnak jó volt az előző példa,és hamar belejöttek a folytatásba! A köz,az állampolgárok közös vagyonát osztják szét töredék áron a barátoknak,rokonoknak,vagy csúszópénzekért !Az államtitkár képességeit nem ismerem,de biztos vagyok benne,hogy úgy ahogy sok más beosztásokat nem hozzáértéssel lehet megkapni,hanem ismeretség,rokonság,vagy nagy barátsági alapon osztogatják !Szomorú hogy számtalan sok igazán okos ,értelmes csodálatos ember van akik soha sem tudnak pozícióba jutni,mert sem rokona,sem jó barátja senkinek.Olyan csodaemberek vannak és jutnak vezetői beosztásokba akik még az alsóbb beosztotti pozíciókra sem lennének alkalmasok.A doktorit megszerezték sokan annak idején kevés érdem nélkül is,! Ezért mindig külön kell értékelni,hogy mikor,miért,és milyen doktorija van valakinek.Ők persze még a régi rendszerben szerezték többnyire,de most szidják,és gyalázzák a régi rendszert,mert így divatosabb !Volt abban pedig jó is.Ennyire sokat,és feltűnően nem tudtak lopni,csalni a magas vezéreink !!Ennyire nagy vagyoni különbségek nem lehettek,és nem hagytak senkit hajléktalannak lenni.Nem lakoltattak ki senkit banki tartozás miatt,és így tovább.Volt munka mindenki részére,pedig akkor a kormány,és a körülötte lévő slepp sem volt ekkora !!Azóta mintegy egy milliós számú olyan munkaképes,és sok esetben diplomás ,jól képzett ember hagyta el az országot ideiglenesen,vagy végleg akik akarnak,és dolgoznak is valóban!! ÚGY KÖVETELNEK VALAMIT AZ ASZTALRÓL HOGY TESZNEK IS ODA.A legrosszabb az hogy amit odateszünk az 10 szer annyi...
m.macskosz
@oncogito: ma, 11:02 Abszolút egyetértenék Veled, az elv jó. De ezek a jogászok, orvosok, közgazdászok NEM ismerik az emberek gondjait, hisz még gombot is csak úgy nyomnak, hogy előimádkozók mondják be, hogy igen vagy nem. A saláta törvények alkotóit sem az empátia jellemzi, sajnos. Ha tényleg az emberiesség vezetné őket, egy szót se szólnék.
oncogito
@m.macskosz: - én nem is ezekre gondoltam, hanem igazi értelmiségre.
Nélkülük nem lesz semmi. A történelem folyamán mindig ők kezdték a forradalmat és ők alakították.
Nálunk ma nincs ilyen - nem is jutunk ötről a hatra.
A sok kivándorlást ha meg is értem, úgy vélem cserben hagyták az országot. Mert változást csak azok hoznak, akik itt élnek és olyan lesz a változás, amilyenekké ők teszik.
kukac50
Horváth András nagyon bátor, csak féltem,hogy valami baja esik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.