Hat településen tartottak vasárnap időközi önkormányzati választást, ebből egy helyen nemzetiségi képviselőket választottak. Két helyen is túl szoros volt az eredmény októberben, most független, illetve MSZP-s jelölt kapta a legtöbb voksot.

A Pest megyei Pilis 8-as számú egyéni választókerületében Marsovszki István, az MSZP jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást – közölte a település jegyzője az MTI-vel. Tóth László elmondta, hogy a két szavazókörben összesen 490-en járultak az urnákhoz, ami 36,3 százalékos részvételnek felel meg. (Három voks érvénytelen volt). Az előzetes eredmény szerint az öt induló közül Marsovszki István kapta a legtöbb, 175 szavazatot, így ő jutott be a képviselő-testületbe.

Az időközi választást azért kellett kiírni a településen, mert az őszi önkormányzati választáson a szocialista jelölt és a Fidesz-KDNP jelöltje, Török Mária Anna egyaránt 23,22 százalékot (101 szavazatot) szerzett, így akkor nem sikerült győztest hirdetni. Török Mária Annára most 99-en voksoltak – tette hozzá a jegyző.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnyárádon a függetlenként induló Bárdos József Szabolcsot választották polgármesterré – mondta Farkas Julianna jegyző az MTI-nek. A választásra jogosult 1351 mezőnyárádi lakos több mint 60 százaléka szavazott a településen. Bárdos József Szabolcs 418, míg Sümegi Péter (Fidesz-KDNP) 399 voksot kapott. Mezőnyárádon az őszi helyhatósági választáson szintén szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a most is induló két jelölt között, így a választás akkor eredménytelen lett.

A Vas megyei Pápoc polgármesterének a három független jelölt közül Fábián Ferenc Imrét választották meg. A 320 lakosú településen azért kellett időközi választást tartani, mert az októberben megválasztott polgármester lemondott.

Vörös Andrea, a település jegyzője közölte: a 287 szavazásra jogosult közül 175 járult az urnához, közülük 119-en voksoltak Fábián Ferenc Imrére. A második helyen 35 szavazattal Fehér Károly végzett, Kovacsics Gábor pedig 20 szavazatot kapott.

A Tolna megyei Aparhanton Csóka Attila független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást. A településen 2014. október 12-én jelölt hiányában nem választottak polgármestert.

Visnyei Gabriella, a helyi választási iroda vezetője az MTI-nek elmondta: a négy független jelölt közül Csóka Attila 374, Biró Sándor 131, László Krisztián 27 szavazatot kapott, Sári Józsefre nem szavazott senki. Az 1021 lakosú völgységi településen a 884 jogosult több mint 60 százaléka, 553 szavazó vett részt a választáson. Csóka Attila 2010-ben és 2014-ben függetlenként önkormányzati képviselői mandátumot szerzett, tavaly a település alpolgármesterének választották.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári 8. számú egyéni választókerületében a független Balogh Sándor nyerte az időközi képviselő-választást. Bundáné Badics Ildikó jegyző tájékoztatása szerint a voksoláson az 1270 szavazásra jogosult közül 712-en jelentek meg, érvényesen 699-en szavaztak.

Négy jelölt indult a posztért: a képviselői mandátumot korábban, 2012 és 2014 között is betöltő Balogh Sándor 423, a második helyezett jobbikos jelölt, Rojkó László 267, a független Türk János 5, míg a szintén független Balogh Sándor 4 szavazatot kapott.

A voksolást azért kellett megtartani, mert az őszi önkormányzati választáson ebben a választókörzetben is szavazategyenlőség alakult ki két jelölt, a tisztséget elnyerő Balogh Sándor és Rojkó László között. A most kiosztott mandátummal immár teljes a Tisza-parti kisváros önkormányzati testülete, amely a polgármesterrel együtt hat jobbikos, négy Fidesz-KDNP-s és két független jelöltből áll.
Eredményes volt a vasárnapi egri időközi, települési szintű ruszin nemzetiségi választás is. A 26 választásra jogosult emberből tizenöten mentek el voksolni, mindegyik szavazat érvényes volt – mondta el Kovács Luca egri jegyző az MTI-nek.

A háromtagú ruszin nemzetiségi önkormányzatba a Ruszin Kisebbségi Összefogás Közhasznú Egyesület (Rukisösz) jelöltjei jutottak be: Trombitás Béla 15, Medve János 14, Nagy László 13 szavazatot kapott. Nekik 15 napon belül kell megtartaniuk az alakuló ülést.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert ősszel a névjegyzékben szereplő 26 választópolgárból csak hárman mentek el szavazni, és valamennyien Trombitás Béla Lászlóra voksoltak. A jogszabály szerint azonban abból nem lehet képviselő, akire egy szavazatot sem adtak le.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

73
Hiába a megfélemlítés,az embereket nem lehet becsapni.Ezek a sok apró jelek jól mutatják,hogy a fityesznek már annyi.Próbálják toldozni-foltozni orbánék a repedések tömbkelegét,de már megindult az összeomlás.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
@szandokan: én speciel egy nagyon elegáns X-et húznék a MoMára, alig várom 2018-at
(persze addig még változhat a véleményem, de egy ideje már figyelem a Bokrost, nagyon fasza mostanában)
szandokan
@pbalage: Bokrosról a mai napig megoszlanak a vélemények. Nem tudom...
kukac50
Ébredezik a Nép,és megmutatja,hogy van saját véleménye.
Levendula
Amíg a kormányzópártok - jobb- és baloldal egyaránt - a saját, ill. holdudvaruk zsebeinek megtömését tartják elsőrendű céljuknak, addig teljesen mindegy, hogy kire szavazunk, mindegy, hogy elmegyünk vagy sem... szavazni.
Toby
A gengszterqrmány elleni tüntetők pár ezres létszáma nem mond semmit, ugyanis most az a helyzet, hogy a színes, értéktelen máz alatt dolgozik a rozsda, az óvatosabb ellenzéki nem megy el a tüntetésre, nehogy rajta legyen valamelyik bejátszott felvételen, mert "illiberális (?) demokrácia " van Tetvesisztánban !
Olyan hangulatos kis "műv.központokba" kell ellátogatni időnként, ahol tejterméket nem mérnek és akkor első kézből kapsz infókat az "elégedettek" -ről és a gengszterizmus "jóságáról" ! Egy-egy ilyen hangulatos este felér 1000 századvég(bél) nevű pénzmosoda reprezentatív felmérésével, de sokkal hitelesebb !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.