Tarlós István főpolgármester még korábban súlytalan gittegyeletnek nevezte a Budapesti önkormányzatok Szövetségét, most mégis csatlakozna.

Három és fél évvel az alakulása után teljesedik ki a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, amelyet eddig csak a kerületi önkormányzatok alkottak, a főváros nem volt tagja – írja az Origo. A portál szerint ez most változik: Tarlós István úgy döntött, csatlakozik a BÖSZ-höz a fővárossal. Ettől a lépéstől, cserébe a 300 ezer forintos éves tagdíjért, hatékonyabb együttműködést és érdekérvényesítést vár.

Érdekesség, hogy az önkormányzati választási szabályok tavalyi átírásával új rendszerben megválasztott, a csatlakozási javaslatról szavazni hivatott fővárosi közgyűlésnek immár alanyi jogon tagja a BÖSZ-ben is tag egyik előterjesztő, a VIII. kerület polgármestere, Kocsis Máté, továbbá ugyancsak polgármesteri minőségében a BÖSZ összes jelenlegi tagja, vagyis a csatlakozni kívánó és a befogadó szervezet tagjai között jelentős az átfedés.  - írja az Origo.

A főváros egyébként korábban azért nem csatlakozott, mert a BÖSZ őket megkerlve szerveződött 2011 nyarán, ráadásul a BÖSZ alapszabályának kidolgozásában részt vett Budapest Kormányhivatala, melyet akkor Pesti Imre vezetett. Pesti azelőtt Tarlós egyik helyettese volt, de a viszonyuk megromlott, és a főpolgármester rossz néven vette, hogy a kormány kinyújtott kezeként működő hivatal – ráadásul Pesti vezetésével – bábáskodik a BÖSZ körül. Annak, hogy most mégis csatlakozni szeretne a főpolgármester az az oka, hogy az azóta megtartott önkormányzati választás nyomán a fővárosi közgyűlés összetétele éppúgy megváltozott, mint a BÖSZ-é. Egyik szervezetnek sem tagja már például a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője, Rogán Antal.

A BÖSZ ugyanakkor még így sem fedi le egész Budapestet: Tóth József MSZP-s polgármester vezette XIII. kerület 2013 nyarán kilépett. A döntés oka az volt, hogy a BÖSZ a kerület kérése ellenére sem tiltakozott a kormánnyal szemben a XIII. kerülethez tartozó Margitsziget fővárosi irányítás alá vétele ellen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.