Fotós legyen a talpán, aki mostantól el tudja dönteni, hogy a rendőr arcát mutathatja, vagy sem, kitakarja-e, vagy se. Honnan tudná szegény, ha egyszer a Kúria teljes ülése sem volt képes egyértelmű döntést hozni.

Korábban a rendőrök, smasszerek sportot űztek abból, hogy beperelték a tévéket, újságokat, ha azok felismerhetően mutatták őket. Jó kis pénzeket kaszáltak így, egészen addig, amíg az Alkotmánybíróság ki nem mondta, hogy „a rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha az nem öncélú”.

A Kúria most kénytelen volt visszavonni a korábbi, ezzel ellentétes tartalmú jogegységi döntését. De arra a – már csak hivatalból is – legokosabb bírák sem tudtak semmilyen konkrét útmutatást adni, hogy ezek után szerencsétlen sajtó mikor takarja ki a rendőr arcát, és ha a rendőrt mutathatja, a smasszert miért nem. Vagy igen? Hogy mikor „nem öncélú” a fotózás, vagy, hogy mikor olyan közérdekű egy esemény, hogy nem kell fejek helyett pacákat látnunk a tévében.

Rajta fotósok, tévések, tippeljetek! Legfeljebb tévedtek. És akkor ezután is fizethettek.

dr. Sándor Zsuzsa

(A korábban ügyészként majd bíróként dolgozó szakember rendszeresen publikál fontos jogi, politikai, társadalmi kérdésekben. Blogja itt olvasható.)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

miazavalami
Ez azért kétértelmű mert kis hazánkban csak a bűnözőknek vannak világosan leírva, törvénybe foglalva a jogaik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Abzug62
Amennyire összezutyáltak szinte minden törvényt, jogszabályt, nem is csoda, hogy nem tudnak eligazodni!
miazavalami
@kukac50: te itt a rendőrökről van szó...:-)
Toby
Mi a lószart kell ezen agyalogni ? Nem titkos rendőrökről van szó, a rendőr a közt szolgálja ( normális országban ! ) vagy intézkedésnél is húzzon kommandós maszkot ?
Röhej ez az akadékoskodás.
Strassnoff Ignác
Álarcos rendőrök kellenek és le van tudva a gond!
Jogai amúgy is csak a bűnözőknek vannak...
papa.49
Még a bűnöző pofáját se engedném eltakarni, a rendőr meg vállalja a tettei minden következményét, úgy ahogy az átlagembernek is kell...
Fradigege
Közpénzből kapják a fizetést. Ha szolgálatban van mindenféleképpen lehessen látni. Ha visszaélésről vagy nem jogszerű a tevékenységük, akkor könnyebb legyen az azonosításuk. Az azonosítószámuk is fel van jól láthatóan tűntetve. Ha civilben kapják őket lencsevégre, akkor azt szóvá tehetnék. Szeretnek sumákolni, meg ijesztegetni. Nem kell őket félteni. LKülönben sem kötelező rendőrnek állni. Ott dolgozni. nyasgem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.