A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint az elért eredmények azt igazolják, hogy a rezsicsökkentés és a hasonló kormányzati intézkedések, például a devizahitelesek segítése közvetlen hatással vannak a jövedelemegyenlőtlenségek és a szegénység csökkenésére.

Czibere Károly a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában méltatta a kormányt. Elmondta, hogy a KSH minden év tavaszán méri fel a társadalompolitikai helyzetet, beleértve a jövedelemeloszlást és a szegénységet, vagyis a legutóbbi adatokat 2014 áprilisában vette fel, és novemberben tette közzé.

Czibere: Jelentősen csökkent a szegénység

Ezek az adatok pedig arról tanúskodnak, 250 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik arra panaszkodtak, hogy nem tudják kellőképpen fűteni az otthonukat, és 130 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik jelezték, hogy elmaradásuk van valamilyen rezsiszámlával. A szegénységnek kitettek száma 241 ezer fővel csökkent.

Czibere Károly arról is beszélt, hogy a statisztikák szerint 450-470 ezer ember él ma szegénységben mindenféle tekintetben, vagyis gondban vannak a lakhatási költségek és az alapvető élelmiszerek beszerzése miatt, az államtitkár szerint a szociálpolitikának egy külön eszköztárat kell alkalmazni, hogy ezeket az embereket hogyan lehet elérni. Ők ugyanis a hagyományos ellátórendszerben gyakran nem is "látszanak", ezért ezeket a szolgáltatásokat kell megerősíteni a következő időszakban.

215 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Te szellemi toprongy !
Menj el a Nyírségbe, vagy Szabolcsba, akár Somogyba
aztán meglátod, mennyire csökkent a szegénység !
Amerre te jársz ott nincsenek szegények, csak lelki szegények, mint te meg a bandád !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
A fotón látható jól hízlalt majom mondta mindezt ?
Gondolom ez is "47 ezres keményen dolgozó kisállamtitkár " !
Hogy a kamion tegye helyre a gerincét !
mate03
@verőce21: Istenem ha a hülyeség fájna,szerintem sikoltoznál! Azt írod a lehetőségek országa!? Hol élsz te? A (fidesz) fanoknak lehet,de tisztességes minden szabályt betartó vállalkozók,nem tudnak kitörni,megeszi őket az adó!
verőce21
@mate03: (08:56) Te annyira hülye vagy a nagybetűs élethez, hogy a fájdalomtól ordítanod kéne.
Keress magadnak inkább valami jól jövedelmező piramisjátékot, vagy ha unod magad, játssz inkább a farkaddal!
mate03
@verőce21: Te titokban legelni jársz? Próbáld megcáfolni amit írtam,akkor elnézést kérek! De addig fenntartom a véleményem,amivel sajnos nem vagyok egyedül!
verőce21
@mate03: (10:12) Nemcsak kéne, hanem látom ordítasz is a fájdalmadtól. Jó egészséget hozzá. Szívleld meg amit írtam, jobb lesz meglátod.
(Nem kell elnézést kérned, én sem fogok tőled, jólmenő liftszerelő) :)
mariaberta
@73: Kíváncsi lennék, kinek léptél a tyúkszemére, nem egyszer, többször.Éljen a szólás-szabadság.

De Ciberének igaza van, nincs szegénység, nála, mert olyan szép kerek képe van, majd ki csattan. /törölnek?/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.