A Jobbik elnöke szerint le kell váltani az elmúlt 25 évet, s olyan rendszerre van szükség, amit az emberek sajátjuknak érezhetnek.

Vona Gábor a párt budapesti évértékelő rendezvényén szombaton több mint egyórás beszédében úgy fogalmazott: Magyarország bajban van, az embereknek pedig békére, nyugalomra van szükségük. Értékelése szerint a drámai nemzetközi változások közepette fontos lenne a jó erőnlét, de Magyarország politikailag és társadalmilag is elfáradt. Hozzátette: a Fidesz és az MSZP évek óta hideg polgárháborúba kényszerítette a társadalmat, s olyanok, „mint a róka meg a holló (…), azon a sajton is képesek összeveszni, amit egyikük sem szeret”.

A pártelnök a nemzetközi folyamatokat értékelve a legdurvábbnak a közel-keleti és az ukrán válságot ítélte, jelezve: összeköti őket, hogy az Egyesült Államok egypólusú világuralmáról szólnak. Az ukrán konfliktust nevezte a vészjóslóbbnak, kijelentve, hogy az nem polgárháború, hanem amerikai-orosz háború, aminek Ukrajna a színterét adja. Európának és Magyarországnak ebben nem kell szerepet vállalnia, saját amerikai és orosz politikát kell alakítania – hangoztatta, kiemelve: a kárpátaljai magyarok biztonságában érdekeltek, s egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország kimarad a háborúból NATO-tagsága ellenére is.

Az elnök-frakcióvezető szerint a Fidesz ősszel megrogyott, az ellenzéki tüntetések pedig ellaposodtak, nem voltak reális vízióik, vezetőik. „Ma már egyértelmű, hogy ezen önjelölt aktivistáknak a független civil szervezetekhez annyi közük volt, mint az afrikai Boko Haramnak az éjféli miséhez” – vélekedett. Vona Gábor szavai szerint nemcsak a Fideszt kell leváltani, hanem az egész 25 évet, ugyanis az egész rendszer megbukott. Önmagát mérsékelt demokratának titulálva azt mondta: a liberális demokrácia nem működő rendszer, „olyan rossz importárú, aminek csak folyamatos kínálata van, de kereslete, és pláne hatékonysága nincs”.

Vona Gábornak elege lett az elmúlt 25 évből

Kitért arra is, hogy nem tartja alternatívának a demokratikus kerekasztalt sem, s a tömörülés rövidítésére utalva azt mondta: az a benyomása, hogy ott „dekára mérik a sok értelmet”.

Az elnök-frakcióvezető bejelentette, hogy februárban országos aláírásgyűjtésbe kezdenek, amely a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről, bizonyos sávszélességű ingyenes internet-hozzáférésről, a bevándorlásról és Magyarország – ukrán válságot illető – katonai semlegességéről szól.

Felvetette, ha Brüsszel folytatja a „gyarmatosító ámokfutását”, akkor Magyarországon népszavazást kell tartani, hogy kérünk-e belőle vagy sem. Ha Európát sikerül megújítani, abban helyet kérnek, a keleti után a nyugati nyitásra is nyitottak.

Az ellenzéki pártvezető szólt a bevándorlásról is, rémisztőnek nevezte a probléma növekedését. Kijelentette: minden nagy kultúrát, vallást tisztel, de azokat saját hazájukban akarja csodálni. „Magyarország a magyaroké, Magyarország egy keresztény ország, s amíg én élek, ezért fogok küzdeni” – hangsúlyozta Vona Gábor, aki azt is jelezte: érdemelvű társadalomban gondolkodik, s nem a bőrszín és a vallás, hanem az építő és a romboló szándék közötti különbségtételben.

A pártelnök ismét megfogalmazta az erős középosztály kialakításának szükségességét és a korrupció elleni harcra hívta a résztvevőket.

Vona Gábor 2015-re meghirdette az önkéntesség évét, amelyben minden országgyűlési képviselőjüknek kötelező havi szinten önkéntes munkát vállalni és tiszteletdíjuk 10 százalékát jótékony célra ajánlani.

A Dürer rendezvényközpontban tartott évértékelőn mintegy 500 meghívott vett részt, köztük a pártvezetés, jobbikos EP- és országgyűlési képviselők, polgármesterek, valamint diplomaták. A rendezvényen vette át a Jobbik és pártalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet Ángyán József egyetemi tanár, volt országgyűlési képviselő.

Az egykori államtitkár rövid beszédében tisztességes néppárti, keresztényszocialista, nemzeti elkötelezettségű politikát sürgetett, kijelentve: az államot belakta a tőke, ami törvényeket diktál, az életet szabályoztatja a politikával. Vissza kell venni a törvényhozást, intézményeket, költségvetést, „le kell választani az államot arról a maffiahálózatról, amely az életünket igazgatja a háttérben, az oligarcháinkról, az államot újra a közjó szolgálatába kell, hogy állítsuk” – fejtette ki.

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
Nem hallottam, csak itt végig olvastam az évértékelőt(?), amelyben szó sincs arról, hogy mit ért, vagy nem ért el a Jobbik a tavalyi évben. Akkor mit is értékelt Vona Gábor? A nagy semmit! Ö is csak egy megélhetési politikus, aki órák hosszat tud úgy beszélni, hogy nem mond semmit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
soljanka
Mondjuk 2001-ben belépett a Fideszbe. Aztán Polgári Kör 2002, aztán Jobbik 2003.
Egyetem után épp tanított egy kicsit, aztán inkább elment oktatásszervezőnek, aztán biztonságtechnikai cég, majd szoftverfejléseztő cégek értékesítője.
A meló nem jött be gondolta, politikusnak kifizetődőbb lenni.
Tehát kedves Vona úr, akárhogy is nézem benne van a 25 évből 15-ben.
gödörben
@Horizont: Hát ez a kérdés. Túl sok a bábú, töméntelen fizetésért.
JAJMÁR
@verőce21: 06:32 Az a baj, hogy "kiragadsz" a csak összefüggéseiben értelmezhető "izmusból", vagy történelmi eseményből... egy mozzanatot, vagy egy jelszót, netán egy negatív eseményt és abból indulsz ki. Holott még összefüggéseiben is nehéz párhuzamot vonni.
Mégis, ha csak a főbb folyamatokat nézzük, - nem elfogadva azt a törvényszerűséget, hogy a "történelem ismétli önmagát" - azért lehet a múlt eseményeiből arra következtetni, hogy bizonyos folyamatok hova vezetnek !
Miért kell végigmenni egy olyan úton, aminek a végén tragédia vár? (Főleg, hogy van másik út is?)

Valóban, a francia forradalom - most anélkül, hogy létrejöttének okait elemeznénk, pedig az is fontos lenne, - kivívott szabadsága, anarchiába torkollt, majd követte a terror, a diktatúra, aztán ez felpuhult, és kezdődött újra, egy másik, magasabb szinten.
Azért, mert a kezdeti köztársaság nem jól, nem megfelelően építette be a fékeket, és ezt nem tartották be, az egyensúly felborult. Nem tisztelték eléggé a másik elveit, a "hatalomvágy" erősebb volt. Az az "erő" amelyik a többi fölé emelkedett, az már átírta a "liberális" alapokat, valahogy így: "Nincs szabadság a szabadság ellenségeinek" és ez a nagy terror legfőbb jelmondata lett.
A "nincs szabadság ..." - terror és halál a következmény !
Ezért az egyensúly nagyon fontos ! Nem tudom, hogy a mai folyamatok hova vezetnek majd, de felborult az egyensúly. Az a sejtésem, hogy az következik, ami eddig ilyen esetben a történelemben bekövetkezett.

Hacsak - nem jön egy értelmes, egy másik gondolkodás, és vagy ezek, vagy mások, de visszaállítják a "liberális demokrácia" megnyirbált alapjait, a fékek és egyensúly rendszerét... és stb.
verőce21
@JAJMÁR: (14:29) Szép ez a magyarázat. (és főleg hosszú) :)
De a "a fékek és egyensúly rendszere... stb." éppen most van beépítve a féktelenségbe!
(Mert nem győzöm hangsúlyozni a népünk nem érett kulturálisan a szabadságra! - és a liberális demokráciára. Ezért nagyon jó a fenti 06:32 példám.)
JAJMÁR
@verőce21: 18:01 Ne becsüld le a népet, - én is a nép gyermeke vagyok :-D ) másrészt csak olvasgass, milyen "kifinomult" kultúrával rendelkeznek az "illiberális" hatalmi mámorban szenvedők!
Tudom, nem győztelek meg, de Te se engem :-D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.