A reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az egykulcsos adónem lehetséges mértékét egyelőre nem kívánta megnevezni.  Ugyanakor az MTI-nek kedd este adott nyilatkozatában többször is hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Európai Unióban.

Lázár János kifejtette: a kormány tavaly augusztus óta folyamatosan kap formális és informális jelzéseket arról, hogy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának komoly aggályai vannak a magyarországi reklámadóval kapcsolatban.

A főigazgatóság január végén küldött levelében konkrétan a reklámadó progresszív, azaz sávos rendszerét ellenezte, mert az az alacsony reklámbevételű vállalkozásoknak szelektív gazdasági előnyt jelent, valamint mértékét is kifogásolta, mert az "objektíve is alkalmas arra, hogy gazdasági hátrányt okozzon" – ismertette az uniós aggályt a Miniszterelnökség vezetője.

A kabinet emellett olyan "tanácsokat" is kapott uniós szinten, hogy ha az RTL Klub tulajdonosa, a luxemburgi székhelyű Bertelsmann-csoport egyeztetés céljából jelentkezik nála, akkor fogadja a megkeresésüket, ellenkező esetben "az elmarasztalás lehetősége áll nyitva" Magyarország előtt – tette hozzá.

A Bertelsmann-csoport tett is mérlegelést érdemlő rendezési javaslatot, amely figyelembe veszi, hogy az európai uniós tagállamokban a legmagasabb reklámadó – öt százalék – Ausztriában van – mondta Lázár János, megerősítve, hogy a kormány november óta tárgyal Luxemburgban és Budapesten a Bertelsmann-csoporttal a vita peren kívüli, vagy európai bizottsági eljáráson kívüli megoldásáról.

Szavai szerint a kormánynak mérlegelnie kellett, hogy "egy bizonytalan kimenetelű jogvitát, vagy egy jó egyezséget választ".

Mindezek alapján a Miniszterelnökség vezetője szerdán tájékoztatást ad az ügyről a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának mezőkövesdi kihelyezett frakcióülésén, és mérlegelésre javasolja a reklámadó csökkentését, valamint a sávos rendszer felülvizsgálatát.

A miniszter azt mondta, hogy a kormány számításai szerint mindez nem feltétlenül jelent bevételkiesést, mert bár "kevesebb lesz az adó, de többen fogják fizetni". Az így várható adóbevételt 6 és 10 milliárd forint közé tette a politikus.

Hozzátette azt is: a jó hír a kritikák közepette, hogy az Európai Bizottság a reklámadó bevezetését önmagában nem kérdőjelezte meg. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "mi alapvetően minden az Európai Bizottsággal folytatott gazdasági csatában a különadókért küzdünk".

Azt is kiemelte, hogy a Bertelsmann-csoporttal kötendő esetleges megállapodás jelentős mértékben növelheti Magyarország iránt a befektetői bizalmat.

Lázár János azt mondta, a reklámadóval kapcsolatos vitát szerinte a következő három hónapban érdemes rendezni.

A már befizetett reklámadó esetleges visszafizetését ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága befenyítette a kormányt, mert az úniós joggal és szokásjoggal (megint) szembement az 50%-os reklámadóval. És Lázár nyerte meg az illetékes minisztériumot, ő kellett tárgyaljon. Úgy kell neki. Nekem meg már csak 3 kérdésem maradt.
1. Mi volt, illetve mi az a meg nem nevezett izé, amire Lázár hivatkozott, és amit 0rbán követelt, hogy amiatt Magyarországnak minden körülmények között szüksége van a reklámbevételere? Mi a lótúró az???
2. Hogy jön be így is az a 10-12 milliárd forint (ami ezek szerint ugyanannyi, mint a 6-10 milliárd forint, legalábbis 0rbán és Matolcsy Unortodoxiájában), ha a reklámadót 50%-ról 5%-ra csökkentik?
3. Azt a valamit, amire ez a bevétel feltétlenül kell, nem lehet-e, vagy akár nem-e lehet-e abból a több, mint 100 milliárdból átcsoportosítani a stadionépítésekből, amit beterveztek 2015-re?

És a pótkérdés:
Mikor rugjuk jól se@@be ezt a kontár, pénzéhes, országrabló bandát? De ez már lassan az idő múlásával nekem egyre inkább költői kérdés. Megy az idő, fogynak az életünk napjai, és minden egyes elmúló napot beszennyez ez a gonosz és ostoba mocsok banda.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
Lézer a sunyiló, sallert kapott arra a mosdatlan, mocskos pofájára ! Csak azt, amit megérdemel !
Ugye, hogy sarokba lehet szorítani az aljas patkányokat is ?
zsizsike
Simicskának komoly reklámcégei vannak, Lázár a kedvében szeretne járni.
Desischado
Ez is azt bizonyítja, hogy igenis pofán lehet őket vágni! Elképzelem lézer képét zárt ajtók mögött, biztosan olyan volt, mintha citromba harapott volna! De az RTL-elt még ne írjuk le! Ma is volt a Házon kívül-ben egy két szaftos cikk!
mate03
@mekkelek: Tudod az volt a gond,hogy az RTL-az Európai bírósághoz akart fordulni! Ettől össze szarták magukat,mert idáig minden pert elvesztettek,lásd trafikos per! Azt a pénzt is a mi adónkból fogják kifizetni! És ezzel még nincs vége! A trafik károsultak perelnek!
mekkelek
@mate03: Igen, nincs semmiféle következménye a baromkodásaiknak. A mi pénzünkbôl van mindenük, abból dôzsölnek és amit elcsesznek azt is mi fizetjük. A birka nép meg csak tûri...
kukac50
Csökkentsék a minisztériumokban a sok felesleges Habonyokat tanácsadókat,rokonaikat akkor nem lesz szükség adókivetésre,mert a milliós fizetések pótolják a hiányt Sok pénz megmaradna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.