A megélhetési bevándorlás visszaszorítását nevezte az évadnyitó Fidesz-KDNP-frakcióülés egyik fontos témájának Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Mezőkövesdre kihelyezett háromnapos tanácskozás kezdete előtt, szerda délután.

A politikus sajtótájékoztatóján indoklásul azt mondta, már az elmúlt két évben is jelentősen megnőtt a Magyarországon magukat menekültként bejelentők aránya, de a januári adat különösen riasztó, ugyanis míg tavaly egész évben 42 ezer menekültkérelem érkezett, addig az év első hónapjában már 14 ezer. Ezért minél előbb dönteni kell a megélhetési bevándorlás visszaszorítását szolgáló lépésekről – közölte.

Emellett téma lesz a frakcióülésen a bankok elszámoltatásának végigvitele és a nemzeti közműszolgáltató felállítása, annak időbeli ütemezése. Utóbbival kapcsolatban Rogán Antal megjegyezte, a nemzeti közműcég felállításáig – a rezsicsökkentés érdekében – maradnak a szabályozott energiaárak, annak ellenére, hogy "az Európai Unió és a brüsszeli bizottság nem először helyezte nyomás alá a magyar kormányt a szabályozott energiaárak ügyében". "Ebben nem fogunk engedni mindaddig, amíg a nemzeti közműszolgáltató fel nem áll, és nem lesz biztosítéka a rezsicsökkentéssel elért eredmények további fennmaradásának" – jelentette ki.

A megélhetési bevándorlásról tárgyal a Fidesz Zsóry-fürdőn

Napirenden lesznek továbbá oktatási és egészségügyi kérdések is, de Rogán Antal konkrét döntéseket ezek ügyében nem vár a frakcióülésen.

Az oktatásügyről szólva kifejtette: meg kell vitatni az általános iskolai képzés minőségének javítását és a szakképzés helyzetét, valamint tárgyalni kell arról is, hogy a felsőoktatásban minél kisebb legyen a leszakadók aránya. Jelezte, az általános iskolai képzés időtartamának Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök által felvetett meghosszabbításáról is fognak beszélni.

Az egészségüggyel kapcsolatban a frakcióvezető azt mondta, arról szeretnének javaslatokat hallani a kormánytól, hogyan lehet elérni, hogy Magyarországon "a betegügy helyett egészségügyről lehessen beszélni", a cél ugyanis, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektessenek a megelőzésre. Kérdésre azt is hozzátette, lehetséges, hogy vannak az országnak olyan területei, ahol új kórházat kell építeni.

Rogán Antal a reklámadó mértékéről sem számít döntésre a mezőkövesdi tanácskozáson. Annyit azonban megjegyzett: ha bármilyen adó mértékén változtatnak, a költségvetésből bevétel esik, és akkor annak pótlásáról is beszélni kell.

A Mezőkövesdhez tartozó Zsóryfürdő egyik szállodájában rendezett frakcióülés szerda este általános politikai helyzetértékeléssel kezdődik, csütörtökön lesznek a szakpolitikai viták, Rogán Antal és a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter pedig pénteken ad tájékoztatást a frakcióülésről.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A megélhetési politikusokról is tárgyalhatnátok !
Előtte nézzetek a tükörbe valamennyien !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@TASzSz: Bocsi, de nem értem a kérdésedet :-)
F_Viktor
@TASzSz: Sajnos hús-vér, érző emberek... :-(
TASzSz
@F_Viktor: KIÉ A PROBLÉMA??? (Thomas Gordon: TET, PET)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.