No nem magától jutott a fideszes politikus eszébe, hanem a bíróság kötelezte rá. Kocsis az alábbi közleményt jelentette meg az MTI-ben:

Bocsánatot kérek Bajnai Gordontól, amiért valótlanul állítottam a FIDESZ székház előtti tüntetéssel összefüggésben, hogy a korábbi erőszakos akciók is Bajnai Gordon kérésére és égisze alatt valósultak meg. Illetve valótlanul állítottam, hogy ugyanazok az emberek, akik pár hónappal ezelőtt erőszakosan rárontottak a FIDESZ székházra, azok Bajnai Gordon buzdítására tették.

101 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Csizmás Kond: Az az egyik nagy bajod, hogy észre sem veszed mit teszel. Folyamatosan emlegeted a korábbi elbaszásokat, bűnöket (általában jogosan), de annyira belefeledkezel, hogy elfelejted észrevenni a maiakat. Sokszor okoskodsz, mert azt gondolod okos vagy, mert látod a régi bűnöket, de agyon is csapod rögtön a hitelességedet, mert a következő mondattal igazolod, hogy igazából semmit nem értesz a mából. Aki látja a bűnöket, törvénytelenségeket, az látja mindig. Qrva rossz úton jár, aki a jelen bűneit a múlt bűneivel próbálja igazolni és menteni. Ez olyan, mint amikor a vádlott a tárgyaló teremben azzal próbálja védeni magát, hogy a másik pali is lopott. Hát ez qrva nagy védőbeszéd lenne. Minden kib@szott fideszes korrupcióra, hazugságra, tolvajlásra van egy ,,komcsis" történeted. Hol voltál amikor azok történtek? Hol a fideszes kétharmad, akinek kötelessége és lehetősége lenne elszámoltatni ezeket, egy Polttal? Miért nem a kormányon kéred számon? Miért találsz mindig (ostoba) kifogást a fidesz bűneire? Ha utálod a baloldalt a simlikért, miért imádod a fideszt ugyanazért? Mert ugye nem gondolod komolyan, hogy az óránkét megjelenő újabb és újabb korrupciós ügyek mindegyike alaptalan hazugság? Ugye nem gondolod, hogy minden kormány kritikus balos, libsi, komcsi? Ugye azt tudod, hogy jelenleg a fideszben van a legtöbb ex-szoci? Ugye tudod, hogy tele van a kormány ügynökökkel? Ugye tudod, hogy miért nem hozza nyilvánosságra a kétharmados fidesz az ügynök listát? Ugye tudod, hogy itt qrvára hiteltelen vagy az ostoba érzelmi szimpátiáddal?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@miazavalami: 11:12-re : Girhes azok közé a bizonyos" egy könyvet olvasók " közé tartozik, megspékelve a saját, önnön hülyeségeinek kétségbeesett terjesztésével.
miazavalami
@silber13: És még elvárja hogy én is nézzek utána. Borzalom!
silber13
@miazavalami: Nem foglalkozom vel ,mert kiváltképp a zenében párját ritkitóan buta, ezért nálam lenullázta magát!
miazavalami
@silber13: Monnyuk abban én se brillozom...:-)
silber13
@miazavalami: De te nem is űzöd az agyadat, nem villogsz mindenféle kardinális hülyeséggel.
miazavalami
@silber13: Végülis annyi eszem van, ha valaki valamiben okosabb nálam akkor meg kell az illetőt hallgatni és okosodni, nem okoskodni.:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.