Kötél János jobbikos jelölt utcahosszal nyerte vasárnap Mezőtúron a megismételt választást.

Októberben szavazategyenlőség volt a jobbikos és a fideszes Pete Lajos között a mezőtúri körzetben, mindketten 172 szavazatot kaptak. Most viszont az időközi önkormányzati választáson a jobbikos Kötél 246 szavazatot kapott, míg fideszes ellenfele 166-ot.

Kötél korábban a cigányok megöléséről posztolt a Facebookon. Győzelme ellenére most a Jobbik is elhatárolódik tőle. Közleményükben azt írják:

ellenére közleményben határolódik el Kötéltől, mint írják

“Bejegyzéseivel a Jobbik semmilyen formában nem vállal közösséget és azokat a leghatározottabban elítéli. Még akkor is, ha azok abban az időben születtek, amikor Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon meglehetősen feszült légkör uralkodott, s neki mint a helyszíneken jelenlévő polgárőrnek érzelmileg felfokozott, zaklatott időszaka volt. A következmények alól ez sem menti fel.”

Vona Gábor pedig elnökként arra kötelezi Kötelet, hogy “három napra költözzön a Jobbik cigány származású hajdúszoboszlói elnökéhez, Jónás Kálmánhoz.”

Megjegyezte: a pártnak egyetlen egy olyan törvényjavaslata sincs, nem volt és nem is lesz, amely magyar állampolgárok között különbséget tenne. "Bízom benne, hogy egy olyan tisztességes cigány tagtársunk és helyi vezetőnk mellett, mint Jónás Kálmán, ezt Kötél János is megérti, és a jövőben ennek megfelelően látja majd el azt a közfeladatot, amellyel a mezőtúri lakosok megbízták" – fogalmazott Vona Gábor.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Ez az egy helyes volt, de szerintem most eljátszák a jófiút, semmi több!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.