Juhász Péter december közepén vádolta meg drogfogyasztással Deutsch Tamást a Facebook-on. Ezt követően Deutsch kijelentette: Juhász bíróság előtt fog felelni rágalmazásért. Az atv.hu most levélben kérdezte a fideszes politikust, hol tart az ügy.

„A korábban mondottaknak eleget téve – a téli ítélkezési szünet végeztével – január legelején a polgári- és büntetőeljárást elindítottam” – válaszolta a fideszes politikus.

Az ügyek állásáról Deutsch kifejtette:

„A polgári eljárásban még nem kaptam tájékoztatást az illetékes bíróságtól a tárgyalás időpontjának kitűzéséről, a rágalmazás törvényi tényállását megvalósító bűncselekmény miatt indított magánvádas büntetőeljárásban az illetékes bíróságtól kapott hivatalos tájékoztatás szerint a bíróság úgy intézkedett, hogy az eset körülményeire való tekintettel a büntetőügy iratait megküldi az illetékes ügyészségnek az eljárás lefolytatása céljából (a bíróság álláspontja szerint az ügy közvádas bűncselekmény)”.

Juhász Péter az eljárásokról annyit mondott az atv.hu-nak: nem tud róla, hogy akár polgári, akár büntetőeljárás indult volna vele szemben a Deutsch Tamással kapcsolatos kijelentései miatt. Juhász állítása szerint „nagyon várja” az eljárás megindulását. Hozzátette: amennyire tudja, az általa korábban említett tanúk is „nagyon várják”, hogy bíróság előtt erősíthessék meg Juhász állításait Deutsch állítólagos múltbéli kábítószerezéséről.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
na tompika, belenyultal a darazsfeszekbe, mert elegge retardalt vagy,... en meg Juhasznak es a tarsainak drukkolok, hogy elve megusszak az eljarast, mert maskepp ugysem fog elhallgatni...

hajra Juhasz Peter, mindent bele!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
Remélem a "net konzultáns" rátapad a lócicire !
Linna
Nem értek a joghoz, de ha valami közvád, akkor a közösség nem tudhatja mi történik? Vagy keverem a szezont a fazonnal és hülyeségeket beszélek? Minden esetre Hajrá Juhász!
freemanpetya
Szerintem zárt lesz a tárgyalás, számítva arra hogy elmennek a Juhász-féle tanúk.
Desischado
Független bíróság, az agyam dobom el! Sajnos, Juhász Péter nem számíthat igazságra! Bár ne legyen igazam!
mate03
@hetöndöe: Juhász nem vádolna,ha nem volna biztos a dolgában!Az hogy (tompika) drogozik,az nyílt titok! Elég elolvasni ,néhány bejegyzését! Simicska trágárságban,csak segédmunkás lehetne,tompika mellett!
kukac50
Sokszor ahogy beszél és kinéz, valamit fogyaszt az látható rajta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.