Folytatódik a lapokban a pénteki Simicska-performansz elemzése. A Figyelő például azt írja, hogy Simicska végleg elvágta magát Orbánnál, de nem önmagában azzal, amit mondott.

A Simicska Lajoshoz közelállókat nem igazán rázta meg, hogy a nemzet Lajosa pénteken úgy beszélt, mint egy kocsis. Orbán Viktor is edzett lehet a témában, azon viszont meglepődhetett, hogy a mellette eddig mindenben kitartó milliárdos nyilvánosan beszélt így róla.

A Figyelő csütörtöki száma szerint az őket ismerők szerint ez lehet a végleges szakítás oka, a miniszterelnök ugyanis hiú ember, akinél még az ezeréves barát sem lépheti át a nyilvános durva bírálat határát.

A lap úgy véli, hogy a reklámadó kiterjesztése még nem lett volna elég indok ahhoz, hogy Simicska pénteken bedühödjön és mindenkit elküldjön. Ahhoz egyrészt az kellett, hogy úgy érezze, régi barátai (Orbán, Liszkay) árulták el, illetve az, hogy az RTL Klubot érintő reklámadó-csökkentéssel lényegében egy szövetségest vontak el Simicska mellől.

A cikk szerint Simicska napok óta készült arra a csütörtök esti nyilatkozatra, amely a Népszava Online-on jelent meg, és amelyben médiaháborút vízionál a reklámadó kiterjesztése esetén. Az egyik nyilatkozó forrás szerint egyébként Simicska sem volt minden esetben oroszellenes, mert például állítólag arról győzködte Orbánt, hogy a Gazprom-féle Déli Áramlat gázvezeték építésébe szálljunk bele. A projekt azóta megbukott.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@mariaberta: ma, 02:42

Nagyon félreértettél, ha ezt értetted. Én csak azt akartam közölni, hogy ott már más érzések is közrejátszanak. A családi kötelékek!
Bercifiu
@mariaberta: íííííigen, 280 forintot, de nem tudom, hogy kinek ajánljam fel?
Talán a fityinek, ha már a cumi kiesett a szájukból.
bencemacska
@Bercifiu: ma, 17:07

Meglepő, de szerintem ő nagyon jó Marionett figura. Nem jön rá egyhamar a szerepére! Sokáig fogja bírni.
Simicskának esze is van mégis bírta több. mint húsz évig!

Nagyon billeg viszont a 2015. évi leggazdagabb (Gattyán) pozíciója!
mariaberta
@bencemacska: És nemcsak esze van, de dolgozott is azért amit elért. Orbán meg csak a haszonélvezője volt mindennek. / Amiért most olyan hálás/. Ő a munkát csak hírből ismeri.
spu00
Ha valaki többet gondol magáról, mint amit valójában ér az így jár. Az egynapi nyilatkozatok után mély hallgatás jött, az mindent megmagyaráz.Lőpor nélkül nem lehet lőni. A harag meg rossz tanácsadó. Ez történt. Simicska elsőként beszélt, s csak utána gondolkodott, s rájött, hogy nincs mivel lőni.Ez nagyon hasonlít az amerikai korrupciós vádra.Mondani mindent lehet, de bizonyítani csak tényekkel.Ja, ez hiányzik? Minden csoda csak egy napig tart, ha nem igaz !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok