Az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) visszaélésnek tekinti azt, ha valakiről – hozzájárulása nélkül – fotót, vagy hangfelvételt készítenek. Még akkor is, ha azt soha nem hozzák nyilvánosságra. Hogy ennek a „szigornak” mi a célja, én meg nem tudom mondani. Hacsak nem szegény Ráhel leánybúcsújáról készült képek ihlették meg a jogalkotókat.

A polgári jogi szigorúsággal ellentétben a büntetőjog józanabb. Nem tekinti ugyanis magánokirat-hamisításnak azt, ha valaki otthon, saját szórakoztatására hamis papírokat készít. Bűncselekmény csak akkor lesz belőle, ha a hamisított iratot fel is használja.

Most egy új törvényjavaslat még rá is tesz egy lapáttal erre a fénykép-ügyre. Kitalálták, hogy ne csak a Ptk., hanem a polgári eljárásjog (Pp.) is védje a szegény „áldozatot”. Akkor is, ha a fotót nem hozzák nyilvánosságra. Az így lefotózott felszólíthatja a kép készítőjét többek között például arra, hogy semmisítse meg a fotót és adjon saját költségén nyilvános elégtételt. Ebből így aztán kiderül az, amiről eddig kettőjükön kívül senki sem tudott.

Korábban csak a rendőrök, smasszerek pereskedtek orrba-szájba, ha nem takarták ki az arcukat. Mostantól bárki bárkit beperelhet, ha az utcán meglátja, hogy kattog a fényképezőgépe. A jogállam nagyobb dicsőségére.

dr. Sándor Zsuzsa

(A korábban ügyészként majd bíróként dolgozó szakember rendszeresen publikál fontos jogi, politikai, társadalmi kérdésekben. Blogja itt olvasható.)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A cél az, hogy ne készülhessen fénykép Orbánról Svájcban, vagy Vidáról egy repülőtéren, egy Habonyról nyugíjas karate közben. Magyarul bárki kétes ügyleten kap egy politikust és szeretné hiteltérdemlően bizonyítani képpel vagy hanggal annak annyi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
Ennek értelmében akkor a magányomozók is megszopják a túró rudit fotózási-ügyben ?
Remélem !
És mi van a kontroll nélküli TEK-es eljárásokkal, amikor 0,002 gramm marihónaljáért ötvenen ugranak rá a polgrra, miközben httvenen meg videózzák, holott még a videózás idején nem is gyanúsított, hisz nem közölték vele a gyanúsítás tényét ?
Bízzunk benne, hogy a "lex rühellel" a saját farkukba harapnak !
nemkati
@KERKA: Igen, minden politikusnak lesz egy avatarja, amiről fel tudjuk ismerni. 0rbánnak már sejtem is, hogy mi lesz. :)) Itt a propin 2 embernek is van hasonló. :DDD
sentinel216
Plázában, pénzbedobós kisautóban, helikopterben, lovacska hátán szerettem volna lefényképezni a kis unokámat. Rohant is három biztonsági, hogy azonnal fejezzem be a "filmezést", mert ha nem, az a készülék elkobzását vonja maga után!
Vizual
Én úgy látom, ezek beszorítják magukat egy sarokba. Hát ott nem lesz gond összeszedni őket. Ez bohócság. De Orbán elmondhatja, "Az állam én vagyok" Viszont mi meg rűheljük.
papa.49
@Knapp75: Most akarják pont kiterjeszteni a közlekedési szabálysértések felderítésére a videózást, bele az autódba, be van-e kapcsolva az öved, telefonálsz-e, akkor ez hogyan illeszkedik ehhez a törvényhez, sehogy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.