A TEK értesítette erről Hősök terén várakozó újságírókat – írja az index.hu. Emiatt az orosz államfő minden tervezett programja is csúszik.

Putyinnak 14.00-kor kellett volna Budapestre érkeznie, ám ez még nem történt meg. Rossz hír ez a Budapesten közlekedőknek is, hiszen így az útlezárások ideje is kitolódik.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
amikor csomagolt, otthon felejtette a vállról indíthatós rakétát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coni
Mivel Putyinnak semmi dolga erre, csak azt akarja bizonyítani, hogy van olyan uniós ország akinek az állampolgárait gyilkolják kelet Ukrajnában ennek ellenére hétrét görnyedve, az egész fővárost lezárva várja Putyint, hogy megkoszorúzzon egy vörös csillagos ellenforradalmi emlékművet.. Már felesleges is idejönnie, bizonyított.
36
Nem lehetetlen hogy a késés oka, az hogy időközben az oroszok, bevették Debaltsevot és 60 ukrán hadifoglyot ejtettek. Porosenkó bajban van.
simmering73
Elszarta az időt. Pedig mi se érünk rá. Van fontosabb dolgunk is, mint hogy rá várjunk.
bakegya
@coni: ügyes-bizonyítottak-nagyot villant most az orbán-kiváltképp már megint,szokásához híven a FIUMEI ÚTI SÍRGÖDRÖK TETEJÉN, AHOGY FEJET HAJT!DDD
Na ezt is csakkk a GAZÉTÁBAN OLVASHATJUK-mert a nemzet írástudói ki vannak a túlvilági harcosok MEGIDÉZÉSÉRŐL, méltatásának szeánszáról tiltva.
@36: POROSENKÓT FELVETTE-átdobja hozzánk-mármint Ukrajnát-ajándék vicctornak.
kamazuka
Egy órát késik?
Ja,az időeltolódás!
Nehogy már hozzánk kelljen igazítania óráját!
mate03
@Vizual: Nem csodálom,én azt hittem hál istennek le lőtték!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.