A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök kedden elárulta Európát, az európai közösséget és Magyarországot – mondta kedd esti, budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke.

Az EP-képviselő Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti találkozójára és az azt követő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.

Az ellenzéki politikus szerint a magyar kormány "gyáván elmismásolta" azt a tényt, hogy az orosz-ukrán konfliktusban Oroszország az agresszor.

Azt is Vlagyimir Putyinnak kellett "kiböknie", hogy a paksi szerződésről is tárgyaltak, és hosszú évtizedekre "lényegében gyarmattá tették Magyarországot" azzal, hogy eladósították az egész országot – jelentette ki Niedermüller Péter.

Amikor Orbán Viktor eurázsiai összefogásról beszélt, akkor tulajdonképpen az EU politikájával fordult szemben – vélekedett. A miniszterelnök arra vállalkozott, hogy olyasmit képvisel Brüsszelben, amelyet az EU egésze elutasít – tette hozzá, megjegyezve: Magyarország már így is "pária" az európai közösségen belül.

Végül felhívta a figyelmet: Orbán Viktor egyfelől megengedte, hogy az orosz elnök megkoszorúzza az 1956-os forradalom ellen harcoló orosz katonák emlékművét, másfelől pedig a rezsicsökkentést összekapcsolta "a biztonságos orosz gáz illúziójával".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.