Másodfokon is elutasította a bíróság Andy Vajna személyiségi jogi keresetét – írja a Blikk. A filmproducer azért perelte be Farkasházy Tivadart, mert kifogásolta, amit a humorista mondott a Heti hetesben.

Ez így hangzott:

„Vajna soha nem csinált művészfilmet, mivel ehhez nem ért"

valamint:

„Úgy tesz, mintha minden dolga rendben lenne Amerikában, de nem véletlenül nem megy oda vissza"

Farkasházy most a Blikknek azt mondta: "Kétmillió forintra perelt Vajna, de a bíróság megállapította, hogy nem sértettem a személyiségi jogait és amit mondtam, az egy vélemény, nem pedig tényszerű megállapítás."

"Vajna ugyan nem volt jelen a mostani tárgyaláson, első fokon azonban elhangzott az a mondat – vagy az ő vagy az ügyvédje szájából, erre már nem emlékszem pontosan –, hogy a miniszterelnök is figyelemmel kíséri a tárgyalást. Elképzelem, ahogy Orbán Viktor reggel felkel, először felhívja Putyint, majd rögtön tárcsázza Andy Vajnát, és megkérdezi tőle: Te, Andy, hogy áll a pered a Teddyvel?" – mondta a lapnak a humorista.

Andy Vajnának, mivel pervesztes fél volt, mindösszesen kettőszázezer forint bírósági költséget kell megfizetnie.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@papa.49: Tudod, en nem vagyok a neten boklaszo valaki, hogy linkeket talaljak, de nehany eve nagyon komoly vihart kavart vajna amerikai adocsalasa, szoval VALOBAN nem tanacsos neki huzamosabb ideig ott elnie...

Sose volt olyan jo dolga, mint itthon, amikor orban egy kis s@ggnyalasert cserebe mar neki adta az osszes kaszino uzemeltetesi jogat, meg 7 milliard forint adokedvezmenyt
is adott melle neki.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
Aggódom.Bele fog rokkanni-hogy fog gyereket csinálni a timikének?!!!
világlátó
@kikelet: Meglepetés számomra Veszprém. Természetesen én is örülök a baloldali jelölt sikerének. Kíváncsi leszek, hová ül majd a parlamentben.A baloldaliaknak magukat nevezők vajon hány szavazatot kaptak? Tóbiás esti fellépése erősen visszatetsző volt. Ez a diadalittas fellépés nem erősítette pozícióit. Annak idején vettem egy képes történelmi sorozatot. 1980.-ban adták ki. Végiglapoztam, beleolvastam a " Fortélyos félelem igazgat " címet viselő kötetbe. A sorozatot a gyerekemnek vettem, abban bízva, ezzel kiegészítheti iskolai tanulmányait. Aszövegszerkesztés, a mellékelt képanyag, a csatolt módszertani ajánlások valóban a középiskolások számára voltak alkalmas forrás anyag. Most az én számomra a szomorú összehasonlításhoz adott adalékot. Döbbenetes a 20-as évektől a második Vh.-t követő évekkel bezárólag az a történelmi hasonlóság amit jelenlegi kormányunk gyakorol.Mintha ezzel aludna el és ébredne vezérünk. Ajánlom szíves figyelmedbe. Sokszor úgy érzem, minden bajunk forrása a műveletlenségünk. Az ok sokféle. Van erre nézve előre megfontolt tudatosság, számítás, aztán ott van a természetes állapota művelődésünknek, oktatási, nevelési rendszerünknek, / félművelt emberek kerülnek pozícióba és maradandót kívánnak alkotni / , de ott van az okok között a politikai szándék, a pártokba tömörülés és a minél sikeresebb választások, az ígéretek a közoktatás " rendbetételére ", végül, de nem utolsóként a mi népünk , gyermekeink általános tudásszintje, amit az iskolai oktatásban kapnak, valamilyen szinten. Ez szoros összefüggésben van a pedagógusképzéssel, de az összes előbbivel is. Egy alig, vagy félművelt társadalom manipulálásához nem kell más mint összefogott propaganda.
A leghatékonyabb nemzeti propaganda a fennkölt nemzeti érzés előhúzása a szívekből és lelkekből.Ezek az érzések nem a mai életünkből táplálkoznak, hanem a régmúltból, talán utoljára Hóman Bálint minisztersége és a megelőző történelmi korszakok ezzel okosan manipuláló politikusok idejéből valók.
világlátó
@kikelet: Ugyancsak tegnap láthatta a Tv.néző az Újévi gálaműsort a MÜPA.-ból.
A műsor csodálatos volt. Kiváló tükre az ország lelkületének. Ott ültek a politikai vezetők is, mind.A koreográfia tökéletes volt, a díszletek is, nem is szólva a szereplőkről, akik minden elismerést megérdemelnek. Berecz András és fia István vagy Kacsó Hanga Borbála, Pál István / szalonna / és bandája, Sebestyén Márta, a Moldvai Csángók, de még sok elkötelezett, magas érzelmi feltöltöttségű, elhívatott egyszerű ember,akik elhozták nekünk a maguk ösztönös és évszázadok óta rájuk hagyományozott hitelességüket, tisztaságukat. Mintha megérezték volna, nagy szüksége van most erre a nemzetnek, mert kiüresedett körülöttünk minden, az értéktelen, hazug, hamis és hitvány szórakoztatás lett úrrá Magyarországon.
" ha mink nem vagyunk, tük sem lesztek,
ha tük sem vagytok, mink sem vagyunk. " Ha jól emlékezem erre az egyszerű bölcsességre.
A műsorról még sokat lehetne.Ez mégis kialakított bennem egy gondolatot, amit jó lenne visszaigazolva látni. Ez pedig egy időtálló vízió a magyar nemzet számára.
Ez manapság, amikor a nemzetállamok reneszánszát kezdjük újra élni, különösen fontos lenne. Ehhez kitűnő lelki adalék a Magyar Népművészet, a Magyar Irodalom.
Csak a történelemmel kellene csínján bánni ! Az előbb idézett könyvből nem lehet itt kiragadott mondatokat írni, mert akkor rossz úton járnánk. Ehhez a vízióhoz sokan, sokféle tudással , tehetséggel bíró emberek szükségeltetnek. Magától értetődően nem politikusokra gondolok, bár valahol a vízió kialakítása menetében néhányukat talán érdemes egyszer meghallgatni. Most kaptam egy leleplező írást Király Béláról, 56-os
nevezetes szereplőről, döbbenten olvastam a pontos, dokumentumokra alapozott tételes eseménysort róla. Arra figyelmeztet, a felszínesség, a körültekintés hiánya, a felelős vezetés hiánya hová vezet. A szalmaláng természetű, lelkes, harcos népünk mindig lépre ment, félő ma is megtörténik velünk ugyanez a manipulálhatóság.
Boszi27
@KERKA:A pontosság kedvéért: "Andy Vajnának, mivel pervesztes fél volt, mindösszesen kettőszázezer forint bírósági költséget kell megfizetnie. "- tehát nem Teddynek kell fizetni, hanem Vajnának. :)
TASzSz
@karma1: IGEN, mert az OFF-SHORE arra is jó, hogy kampánypénzt gyártson!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.