Meggyilkolták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik munkatársát, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek hétfőn Budapesten – tájékoztatta közös közleményben a NAV és a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-t.

A közlés szerint késsel támadtak a NAV két, munkáját végző alkalmazottjára. A kiérkező mentők egyikük életét már nem tudták megmenteni, kollégája viszont a műtéti beavatkozásnak köszönhetően túl van a közvetlen életveszélyen. A rendőrség a késelőt a helyszínen őrizetbe vette.

Meggyilkolták a NAV egyik munkatársát Budapesten

Az elhunyt munkatársat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium saját halottjának tekinti – tartalmazza a közlemény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján azt közölte, hogy a gyilkosság a főváros XX. kerületében, a Géza utca egyik társasházában történt, nem sokkal délután 2 óra előtt.

A gyanúsított, egy 35 éves férfi, egy késsel több alkalommal megszúrta a NAV két intézkedő munkatársát. A támadás következtében egyikük a helyszínen életét vesztette, kollégáját pedig kórházba vitték.

A támadót a rendőrök a helyszínen elfogták, vele szemben a BRFK folytatja le az eljárást – tartalmazza a rendőrség közleménye.

Az M1 esti Híradójának információi szerint a gyanúsított egy szobafestő, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, a vámosok feltehetőleg adótartozás miatt jelentek meg nála.

123 hozzászólásarrow_drop_down_circle

butler2005
Szomorú eset. Őket is haza várták. Most jöttem haza Németországból, felmértem a gyerekeim új hazáját. Találkoztam vagy két-tucat magyarral, egy része a devizahitel miatt hagyta el az országot. Másik részüket a NAV tette tönkre, vegzálta a végletekig. hallottam durva, elszomorító, kilátástalan élettörténeteket. Az közös volt mind a két táborban hogy mindenki a családja kiköltöztetésén dolgozott, egy részük már ki vitte a gyerekeit, másik részük nemsokára ki viszi. Úgy láttam kb. fél év kivándorlás után kezdtek az emberek megnyugodni a magyar rémálomból. Ilyen kilátástalan helyzetben, amikor a nyomorult családokat folyamatosan fosztogatják hol a bankok a kormánnyal, hol a NAV a leg kisebb kommunikációs zavar, vélt vagy valós sérelem is tragédiába torkollhat. A kilátástalanságban vergődő családok sarokba szorított kutya ként működhetnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@gulyasgyula: Látod... én is ilyesmire gondoltam... azért mert más aljas, Neked nem "kötelező" annak válni... és nem is váltál azzá, csak "dühöngtél" egy sort. Van ez igy... az ember tehetetlenségében nem tud mást tenni, pedig pontosan tudja: nem ez a megoldás. Most teljesen egyet tudok érteni a Veled!
Mobil123
@tivoli: Én semmi holt biztos dolgot nem írtam le csak példákat ahogy magad is megyjegyzed "Leírsz egy csomó példát ...". Tehát kötözkötsz.
tivoli
@Mobil123: ma, 14:15
Én kötözködök, te meg kötöd a karót az ebhez. :-))
lópicigáspár
@gulyasgyula: ma, 09:10 Gondolom ugyan ez lenne a véleményed akkor is, ha egy tucat rétinigger elkezdené lemészárolni a családod és a jelen lévő hivatalos személyek (pl. rendőrök) karba tett kézzel végignéznék és nem tennének semmit. Tudom, kicsit durvának tűnik a hasonlat, de Te kívánod és támogatod a hivatalos személyek kiirtását.
Mobil123
@tivoli: A kutya meg elszalad a karóval.:-D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.