Simicskó Istvánnak egy, 70 feletti szüleinek további négy lakása van ugyanabban a lakóparkban a siófoki Aranyparton. Nem tudni, hogy az államtitkár szülei miből tudták megvenni a több tízmilliós nyaralókat – írja az Átlátszó.

Simicskó István a KDNP alelnöke, az EMMI sportért felelős államtitkára és Újbuda országgyűlési képviselője is egyben. A vagyonnyilatkozatával már többször volt probléma. Például évről-évre változtatta II. kerületi ingatlanának méretét, a siófokinak pedig nemcsak a méretét, hanem megvásárlásának dátumát is.

Bár az államtitkár szüleinek nem kellett vagyonnyilatkozatot kitölteni, de a siófoki nyaralók tulajdonosainak kilétéről árulkodik, hogy négy különböző lakáshoz is a Simicskó név van írva a kapucsengőre.  A 77 éves id. Simicskó István és 75 éves  felesége 2008-ban vásárolt a lakópark egyik épületében egy 58 nm-es lakást, majd 2009-ben a másik épületben is vettek két darab 58 nm-es lakást. 2014-ben pedig id. Simicskó egyedül vásárolt az első épületben egy 77 nm-es lakást. Az Átlátszó a lakópark ingatlanforgalmazójának honlapja alapján kiszámolta: Simicskó szüleinek négy lakása 142,5 millió forintot érhet.

A szülőknek ezeken kívül még legalább két ingatlanuk lehet. Ezt onnan lehet tudni, hogy pár éve Simicskó véletlenül beleírta őket vagyonnyilatkozatába.

Az Átlátszó megkereste az EMMI-t az üggyel kapcsolatban, de szerintük csak egy konkrétumot tudtak meg a minisztérium válaszából: az államtitkár gyerekeinek nevén nincsenek ingatlanok.

Simicskó az Átlátszó cikkének megjelenése után cáfolta a lap állításait.

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Megbocsájthatatlan, hogy az egyre szegényedő társadalom vezetéséért felelős politikusok, egyre gazdagabbak legyenek, a pofánkba röhögnek és tovább próbálják hülyíteni a népet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@szandokan: Azért egy kis öntömjén most is becsúszott :)) Látom ráérő idődben inkább azért jársz ide, hogy vállon veregesd magad.
Na, jónak mondod ezt a 27%-os kétharmadot. Te tényleg azt hiszed, hogy ezt itt bárki tolerálja? Na látod itt a baj. Egyébként emlékeztetnélek Veszprémre, ott a tuti eredmény, vagyis 33%, azaz EGYharmad. És ezt óriási mozgósítás révén. Ne mond, tudom, annak nincs is jelentősége. na persze persze...
jolibaba
Minden családtagra jut egy lakás. Minden esetre nem hajléktalanok.
szandokan
@Aki Én: Szerinted Veszprém akkora jelentőséggel bír, mint ahogyan felfújják? Ettől még nem lesz kormányváltás, legalábbis 2018 - ig. Egyébként meg lassan már én sem bánnám, hogy visszahozzák az emberek a baloldalt, és tudják meg, mi is az a valódi szegénység.
Aki Én
@szandokan: 12:46 Igen, mindenképpen. Nagyobb, mint amennyit a hívők tulajdonítanak neki. A fő irányotok és érvetek a kétharmadra való hivatkozás. Na most ez már nincs még névleg sem, a valódiságáról nem is beszélve. Itt az elv és az üzenet a lényeg, még ha nem is érted., és a qurva nagy döbbenet a kormánynak, mert ők azért érzik ennek jelentőségét. És mondom, mindezt marha nagy mozgósítással érték el. Mi lett volna ha a véletlenre bízzák?
Baloldal pedig már volt, de ekkora szegénység még nem.
Bercifiu
@ilos: Gyorsan, orvosnak mutasd meg magad...
micfild
@Horizont: eszembe jutott helyi kereskedő -család.
bár a vagyoni helyzetük nem annyira ismert elöttem.. nem mentek politikusnak a leszármazottak... De ott apuci valamikor a gengszterváltás elötti időkben a nagyonnagyállami kereskedelmi vállalatnál dolgozott, mint fejes...Aztán a gengszterváltás idejében kiprivatizálta a kereskedelmi egységeket... majd belépett a magyarüzletlánc franchise rendszerébe és beindult az üzlet... bizonyára nem ment rosszul.. mert egyre több és több üzletet nyitott... alulfizetett alkalmazottakkal és elég magas haszonkulcsal...
Ha Simipapa is hasonlóan kereskedett , akkor simán elhiszem a sok- sok ingatlant.
Aztán itt volt még némi NAV- botrány... holmi áfacsalással... amit azóta Horváth úr tamtamolása ellenére el lett felejtve.
Szóval.. igen.. Simi papi is szerezhetett "tisztességes" úton nagy nagy vagyont.
Nem lennék meglepve, ha az ő kereskedése is ugyanahhoz a franchise hálózathoz tartozna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.