Tavasszal jöhetnek a személycserék, amelyeket a kitiltási botrány és a Simicskával folytatott háború miatt napolt el a kormányfő – írja a Népszabadság.

A kormányfő szerdán a kabinet ülésén marhaságnak nevezte, hogy elküldi a külügyminisztert. Azt mondta, elégedett Szijjártó Péterrel, szó sem volt a tárca személyi, szerkezeti átalakításáról. Orbán kemény hangon figyelmeztette arra, hogy kormányzás stabilitását veszélyezteti, aki olyan híreket szivárogtat ki, amely a keleti nyitás politikájának gyengülését láttatja – olvasható a lap cikkében.

A lapnak Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter nevét említették névtelen forrásai, de állítólag rezeghet a léc Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és egyes hírek szerint az igazságügyi tárca vezetője, Trócsányi László esetében is.

A hírek szerint mindezt csak azért nem lépte már meg ősszel Orbán Viktor, mert az amerikai kitiltási botrány és a Simicska Lajossal folytatott háborúskodás miatt fontosabb volt annak demonstrálása, hogy stabil és egységes a kormány.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
@Mobil123: Teljesen mindegy a név, mindegyik úgy táncol, ahogy a prímás húzza.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
@világlátó: röviden, tömören, kösz
világlátó
Éppen most beszél Orbán Viktor miniszterelnök a Tv. több csatornája is közvetíti. Ott van mindenki aki számít. Még Endy Vajna is, aki többnyire csendesen szundikál. Néha tapsolnak is. Balogh miniszter úr szép és okos beszédet írt O.V.-nak. Folyamatos az ellenség megjelőlése, ahogy folyamatos az eredmények felsorolása is. Én már nem nézem és hallgatom tovább.Az eddig hallottak arról győztek meg, hogy hiába volt a sok utcai tüntetés, az ország szekerének rúdja jó irányba mutat, csak a fanyalgók és a kétkedők a liberálisok, nem is szólva a szocialistákról gondolják azt, hogy másfelé kell menni. A liberálisok, akik úgy tartják hogy akik nem azok, azok mind fasiszták. A székelyek tréfás és sommás megállapításai teszik derűssé a hallgatóság hangulatát.
Most ők vannak divatban a dakoták után. Hatékony a beszéd, követhetetlenek a számok és statisztikai adatok, amelyek inkább hatásvadász fogások, semmint komolyan vehető tényadatok. Szoros egymás utániságuk amúgy is megjegyezhetetlenné tette azokat. A házasságkötések száma, a gyermekvállalás mértéke, a válások száma, a halandósági adatokról nem is szólva, mind azt mutatják, hogy van jövője ennek a polgári Magyarországnak.
Aki nem polgár, azzal mi legyen ? kérdezhetnénk?
wagabund
kiváncsi vagyok, a szocik mikor ébrednek?
...péntek délután van, ilyenkor már a fű sem nő... mindenki megy haza, rohan a nőjéhez, fiújához, siet piacra, fürdőbe, mert ki kell pihenni ezt a kemény hetet...
jah... hogy Orbán mondott valamit a szocikra?... majd hétfőn összeülnek, aztán jól megbeszélik.

most rápihennek.
papa.49
@wagabund: Nem is fognak választást nyerni legfeljebb egy hangszórót...
fütyi
Egy hitét vesztett roggyant, ember beszélt unottan, valamiről, valakiknek.Péntek délután van. Taps éljenzés, tukma Viagra Andy alszik, talán még a nyála is kicsordult , lehet, hogy Swarzi épp most teljesít helyette otthon... Az ötvenes évek jutnak -sajnos - eszembe. Fölösleges, ellenőrizhetetlen tény számok unalmas sokasága, hatásvadász szónoki szünetek stb. Ennyi. Egy szánalmas korszak a végéhez közeledik.
papa.49
@fütyi: Jól jellemezted a nagy semmit amit a hazugovics ma is előadott...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.