Heol.hu a Buda-Cash-botrány miatt bajba került Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) egri fiókjától tudósított, ahova szállingóztak az ügyfelek a pénzüket követelve. Az egyik kárvallottal beszélgetve megtudták, hogy egy tekintélyes lottónyeremény is elúszott.

Előkerült egy lottónyertes is, aki azt mondta, könnyen jött, könnyen ment. Húszmilliója bánja a kalandot, ez volt az összes megtakarítása, amellett kétkezi vállalkozó, és most nagy bajba került a bank miatt.

Többen is beszéltek arról, tudnak olyan személyszállító vállalkozásról, amelynek 18 milliója van a pénzintézetben, s most nem tud működni, hiszen nem tudnak tankolni a buszokba.

Marmoly György egy lakás árával ragadt be, unokájának vásárolt volna lakást, amelyet leelőlegeztek, s pár hét múlva kellett volna kifizetni a teljes vételárat. A megtakarításához viszont nem jut hozzá. Tudja, hogy hatvanezer forintot kaphatna meg, de azért meg szeretné tudni, hozzájut-e valamikor az értékpapírba fektetett pénzéhez.

Az ÉRB Bank a Buda-Cash brókerház szabálytalanságai miatt került a magyar Nemzeti Bank látóterébe.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Brókeres rablóbanda !!! Addig örüljetek, amig az
ügyfelek csak szóban követelik a saját pénzüket !!!
Ilyenkor szokott elökerülni a spájzban tartott Kalasnyikov !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.