Orbánnak legalább elhisszük, hogy vitrinőrből is lehet luxuspolgár.

A magyar embereket "nem a duma érdekli, hanem a tények" – hangoztatta a miniszterelnök mai évértékelőjében, aztán dumált vég, és tények nélkül. Jó, szó volt valami 450 ezerrel több munkahelyről, meg olyanokról, hogy csúcsra szüli magát a magyar... tények ezek is. Nem csak hagyományos tények léteznek!

"A keményen dolgozó magyarok százezreit is be kell engedni a polgári társadalomba" – mondta még Orbán Viktor, amivel egyébként nem dumált másról, mint eddig bárki, aki kormányon akart maradni. Virágnyelven ez is annyit jelent, hogy még egy kicsit fájni fog, aztán már tényleg itt a kánaán. Csakhogy ettől a kormánytól ez végre hihetően is hangzik.

A kánaán az újra előhúzott polgári társadalom ígérete, amiről ugyan senki nem tudja, hogy pontosan mit jelent, de mindenki szeretne beletartozni. Sejtéseink vannak csak, hogy talán ők azok, akik Louis Vuittont lóbálnak, luxusautókkal járnak, széles családi összefogással vásárolnak, hogy aztán éppen úgy szórakozzanak, mint egy suttyó szakmunkás kamasz.

Ha ehhez csak keményen kell dolgozni, hát akkor keményen kell dolgozni.

Van remény, hiszen nekik már sikerült. És ez tény.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Csak halkan kerdezem: akkor most akik dolgoznak, egyenlore MICSODAK? KICSODAK? Csak nem PROLIK???
Mert ha a polgari let meg csak egy igeret, es "next level", akkor megette a rosseb, hiszen a kormanyfo elfelejti, hogy lassan mar tobb a munkanelkuli, mint a melos...

Akkor ok a LUMPEN PROLETAROK???
Jaj, hol van gyorsan egy fideSS szotar, amiben le van irva mindennek a pontos definicioja? (Legalabbis remelem, mert akkor nagyon hulyen halunk meg, realis tortenelemoktatas hijjan...:o((((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Knapp75
Nekem ez a 98-as (!!) dal jutott eszembe:
Munkadal
www.youtube.com/watch?v=k0Eq2dpgVc4

Ez lehetne a Fidesz indulója is, hisz reálisan munkával el lehet jutni a Karib-tengerre is és ugye kell a motiváció a közmunkásoknak.
(hja és amikor Orbán eltűnt két hétre, akkor is azt állították, hogy dolgozik)
Aki Én
Na hát erre mondják, hogy paraszt vakítás, mellébeszélés, nesze semmi fogd meg jól, közhelyek unásig ismétlése, orbáni évértékelő, lúzerek színjátéka, agyatlan hívők etetése-jóllakatása és hasonlók. Igazából kár odafigyelni arra amit ez a beteg elme mond, mert már teljesen hiteltelen. Ez egy bukott bohóc ráeszmélése, semmi több. A párton belül is sorra jönnek elő az ellentétek, amik ugyan eddig is voltak, de most már egyre bátorítják egymást és ettől sokasodnak. Ez a bukta konkrét kezdete. Most már csak hibázni fognak. Ha lenne hiteles ellenzék, kis túlzással holnap kormányváltás lenne. Egy biztos. Ha az emberek ma megvilágosodnának orbánt illetően, holnap korán reggel kitörne a forradalom.
nemjoezigy
"A keményen dolgozó magyarok százezreit is be kell engedni a polgári társadalomba" – mondta még Orbán.
Ezzel beismerte, hogy akik a hátukon hordták az Országot, akik megteremtették ennek a sok féregnek a jólétet, azok csak rabszolgák voltak (voltunk, vagyunk). Ezek közül akik a fideszkdnp rablóbandára szavaztak, azok meg még megtévesztett rabszolgák is. Pedig még így sem érdemelték meg, amit a gazdáik tettek velük, csak hiszékenyek, vagy ami rosszabb számítók voltak. Tudhatták volna, hogy ennyi nagyon gazdagot nem bír el a társadalom.
Megnyugtatok mindenkit, jó irányba,- a szegények számára jó irányba- nem fog változni a helyzet. Ehhez túl önzők, arrogánsak, törtetők, antiszociálisak valamennyien!
profon
A polgárt nem anyagi dolgokkal azonosítjuk, hanem azzal az erkölcsi tartással amivel mindennapjait éli !!!
hetöndöe
Milyen kedves ez csúti féreg.
Még pógárok is lehetünk a saját hazánkban,persze,csak ha ez a tahó beenged bennünket.
Azért ez nem semmi.
Lámpavasra az ilyen arrogáns disznóval.
Desischado
Csak azt nem értem, ha ez így van, miért van annyi szegény, és miért veszik el, kurtítják megint a szociális juttatásokat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.