Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár javaslata szerint, ha az orvosok vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt, és nem mennek külföldre, akkor 100-200 ezer forintos nettó bérkiegészítést kapnának. Mindezt azért, mert szerinte a helyzet tarthatatlan. Megalázó a betegnek, az orvosnak és ezért hagyják itt a magyar egészségügyet a tehetséges és fiatal orvosok.

Dr. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Blikknek elmondta, hogy fiatal orvosként beleszokott a hálapénzes rendszerbe és azon kapta magát, ha egy idő után nem kapott, akkor rosszul érezte magát, hiszen az neki "jár".

Úgy döntött, soha többé nem fogad el a borítékot. "Nem volt más választásom, külföldön kellett másodállás után néznem. Így kerültem ki Angliába ügyeleteket vállalni, csak hogy meg tudjak élni" – tette hozzá Dénes.

Az MRSZ kutatása szerint az orvosok 89 százaléka elvben elutasítja a hálapénz ötletét, noha 70 százalék mégis elfogadja a borítékot, mert alacsony a fizetése. A rezidensek csekély fizetését nettó 100-200 ezer forintos ösztöndíjak egészítik ki, ám ez a juttatás a szakképzés végeztével többé nem jár.

A kormány célja, hogy a szakorvosi ösztöndíjrendszerből kilépők jövedelme ne csökkenjen. A bérrendezésről szóló javaslatot március 31-ig kell a kormány elé terjeszteni – mondta Zombor Gábor államtitkár a Blikknek.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Olvastam néhány bunkó hozzászólást a blikk cikke alatt. Bizony kinyílt a bicska a zsebemben.
Azokat az embereket akik adott esetben életeket mentenek semmire sem becsüljük? Akik az egyetem elvégzése után még 5-6-8 évet tanulnak a szakvizsgájukhoz? Akiknek életük végéig tanulni kell mert mindig felfedeznek valami újat?
Aztán az általánosítás! Nem minden orvos bunkó, nem mind várja/fogadja el a hálapénzt...
Viszont mikor megélhetési gondokkal küzdenek ez az elb@szott rendszer kényszeríti Őket, hogy elfogadják.
Amit a cikkben írnak a heti bevételről azért nem teljesen fedi a valóságot. Tudjuk jól a betegek szeretnek túlozni, sokszor a borítékban csak egy képeslap van, persze állítják hogy 100 ezret adtak...aztán feljelentik a dokit, az pedig nem tudja bizonyítani, hogy ez nem volt benne semmi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
@tivoli: Most azt mondják, azaz kérdezik, No de milyen áron? Mekkora adóssággal tudtuk ezt elérni? Ilyenkor látszik, mennyire nem tudnak emberek semmit sem a szocialista Magyarországról, sem a jelenlegi Magyarországról. Különösen keveset tudunk a GDP.-ről a nemzeti össztermékről, az államadósságról, a költségvetés bevételi és kiadási oldaláról.
Én is utoljára 2010 körül láttam egy jó blokksémát a kiadási oldal összetevőiről, és azok Ft. tartalmáról. Akkor a kiadási oldal 13850 ezer milliárd Ft. volt.
A közeli évek bevételi oldalát szeretném látni ugyanígy, de nem akadtam rá. A rezsiszlárd információit is jó lenne látni, annak összes vonzatával együtt. Ha ilyet nem adnak közre, a számlákon lévő adatok számomra nem hitelesek.
Nem arról van szó hogy térjen vissza a szocializmus, bár az sem okozna súlyosabb traumát az országnak, de arról mindenképpen tenni kellene, hogy megálljunk a lecsúszásban, nézzünk vissza mit tettünk, hol tartunk és hová kellene eljutnunk. Ez már nagyon nehéz mutatvány, mert az állam átalakítása már olyan mértékben történt, hogy visszaállítani az eredeti állapotot évekbe telne, nem kis harc árán, mert az államapparátusban dolgozók , akik eddig soha nem látott létszámmal vannak ott, minden bizonnyal ellenállnának, hiszen a munkájukat kellene feladniok annak összes következményeivel. Úgy tűnik minden probléma gyökere a foglalkoztatottság méghozzá a versenyszférában, a termék előállításban dolgozó iparágakban és az agráriumban. Csak egy 70 - 80 % -os foglalkoztatottságú ország képes arra, hogy a kül- és belkereskedelemben olyan forgalmi bevétel termelődjön, aminek fedezetén újra lehet építeni az államot, annak minden összetevőjével.Minden féle munkában, termék előállításban, csomagolástól a kirakatba kerülésig, a szolgáltató szférában is, de különösen a mezőgazdaságban, olyan eszközpark és technológia kell, ami a számítógépes gyerekszobában nevelkedett fiatal számára vonzó, érdekes, izgalmas és igényli a kreativitást.
tivoli
Engem akkor sem érdekelt az államadósság, most sem érdekel. Nem lehet más a téma? Bármiről is van szó, mindig csak ide lukadunk ki?
m.macskosz
@Dr plágium: tegnap, 05:16 Orvos párti vagyok. Szinte egyáltalán nincs negatív élményem, de volt rá precedens, hogy reggel kilenctől délután háromig csak ültem, álltam, járkáltam, míg volt szerencsém látni iszonyatos sérüléseket. Mivel én ugyan eléggé "sérült" voltam, --de nem igényeltem sürgősségi ellátást--, természetesnek vettem, hogy mindenki "megelőzött". Azt utálom a laikusokban, hogy azt hiszik, hogy az ő bajuk a legsürgősebb, a doki meg csak vakarja...
m.macskosz
@Dr plágium: Nem tudok erre mit mondani.
Édesanyámat stroke- alapos gyanújával ...
utólag is azt mondom, hogy korrekt eljárás folyt,
úgy a mentő, mint az ügyeletes kórház részéről.
Dr plágium
@m.macskosz: Ne érts félre, magam is orvospárti vagyok (néhány kivételtől eltekintve), szerencsére több lelkiismeretes orvossal és nővérrel találkoztam mint beképzelt a beteggel nem igazán törődővel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.