Ezt nyilatkozta az Alkotmánybíróság (Ab) új elnöke, Lenkovics Barnabás a Kossuth Rádiónak. Lenkovics arról is beszélt, hogy az alkotmánybíráskodásnak a társadalmi, gazdasági változásokkal együtt kell élnie, a problémákat követnie kell, az új kihívásokra új válaszokat kell adnia, hiszen a régi módszerekkel nem lehet megoldani az általuk előidézett problémákat.

Ebben a helyzetben az Ab feladata is az, hogy mértéket tartson, ne blokkolja, akadályozza a kormányzati munkát azonnali beavatkozást igénylő helyzetekben, hiszen ott a politikai felelősség, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ki kormányoz, milyen párt van hatalmon – mondta az elnök.

Arra a felvetésre, hogy a jog nem független a politikától, de az alkotmánybírák nem politizálhatnak, Lenkovics Barnabás úgy reagált: a jogot lehet egyre jobbá, tökéletesebbé tenni és egyfajta "fogalommmenyországot" kialakítani – ahogy egy 19. századi jogtudós mondta –, ám mindez elszakadhat az élettől, a társadalmi valóságtól. Nem véletlen, hogy a tudományban is megjelennek olyan nézetek, amelyek elvárják az alkotmánybíráskodástól, hogy kövesse a nagyarányú, drasztikus politikai változásokat – tette hozzá.

Más az alkotmánybíráskodás konszolidált és más válságos időszakokban. Magyarország pedig nagyon kritikus időszakot él át, egyik válságból, a szocializmus válságából a másikba lép, nem tudjuk honnan hová tart – mondta az Ab elnöke. Az Ab feladata ma az, hogy kibontsa az új alaptörvény dogmatikáját úgy, hogy közben semmi értékállót ne dobjon ki az elmúlt negyedszázad alkotmánybíráskodásából.

Az ugyancsak kedd reggel az M1-en elhangzott interjúban az új elnök azt emelte ki, hogy a törvényhozónak az eddiginél nagyobb súlyt kell fektetnie a szakszerűbb törvényelkészítésre, az előzetes hatásvizsgálatokra. Az elmúlt években ugyanis nem mindig születtek kellően kiérlelt törvények, ami átmeneti, nagyon válságos időszakokban elnézhető – bár az Ab ezt eddig is szóvá tette –, ám most már eljött egy olyan időszak, amikor ezen lehetne javítani. Arra a felvetésre, hogy az Ab-nek Holló András 2011-es távozása óta nincs elnökhelyettese, Lenkovics Barnabás megjegyezte: ezen a helyzeten szeretne változtatni.

Az új elnök beszélt arról is, hogy szeretné közelebb vinni az emeberekhez az alkotmánybíráskodást és eloszlatni azt a testületről kialakult képet, hogy elefántcsonttoronyban ítélkezik.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Szoval az AB legyen az a nem(zet)i szerv, amelyiknek kotelessegbol kell szemet hunynia a nyilt csalas-lopas felett, es meg akkor sem szabad beavatkoznia, ha valami torvenytelenseget talalna veletlenul, nehogy rossz erzese legyen a maffiozoknak emiatt...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rumcájsz
Azt mondja...

Politikai felelősségvállalás!

M
levi
Miért nem mondja ki, hogy nem fognak tenni semmit ezentúl??
Igazából be is lehetne szüntetni azt a szart, eddig se tettek semmit. Csak a pénzt nyelik meg hadd ne mondjam ki mit még.
Linna
@világlátó: De én nem azt mondtam, hogy meg vagyok elégedve az Alkotmánnyal!
Az a baj, hogy még azt sem tartják tiszteletben, amit ők alkottak! Csupán ez volt a bajom. Ha majd itt lesz az ideje, lehet át/visszaformálni az alaptörvényünket.
világlátó
@Linna: Értem , nem is gondoltam mást. Tegnap bogarásztam az Aranybulla történetével kapcsolatos irodalomban. Talán lesz időm a francia Alkotmányra is. Néhány nap után talán lesz némi ismeretem az európai országok Alkotmányairól. Addig nem érdemes véleményt alkotni arról, amíg semmit nem tudunk róla, csak amit a hazai média mellette és ellene ír és mond. A média manipulál, terel jobbra, balra, hergelve a lakosságot. Én azt remélem, hogy most a központosított kormánymédia kialakulásával, az ellenzéki hangot megütő médiák elnyomásával nem fog egyetérteni a köz. Vagy, elérik a céljukat, egy az ország, egy a zászló. Aki nem őket nézi, hallgatja, fizessen adót, idegenszívüek különadóját, aki idegen nyelvű csatornákon szerzi be információit, fizessen nyelvhasználati adót, akinek parabola antennája van fizessen parabola adót.
Linna
Te csak ne adj ötleteket, valaki még komolyan veszi! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.