Egymilliárdos pályázatot készül kiírni a kormány kikötői infrastruktúra fejlesztésre – írja a hvg.hu. Mindezt azután, hogy nem is olyan régen jutott tulajdonrészhez egy keszthelyi kikötőben a miniszterelnök veje, Tiborcz István.

A pályázat céljaként a Magyarországon történő áruszállítás jobb logisztikai kiszolgálásának elősegítését fogalmazza meg a kiíró a közlekedési infrastruktúra elemek fejlesztése révén. Ugyanakkor a támogatható tevékenységek között egy sor olyat is felsorolnak, amelyek nem kizárólagosan kapcsolódnak a vízi áruszállításhoz, azaz bármilyen kikötő javára válhatnak, így személyforgalmi vagy vitorláskikötő színvonalát és így értékét is jelentősen tudják növelni – olvasható a lap cikkében.

A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1 milliárd forint a 2015. évre. A pályázati kiírás forrását a Kohéziós Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

134 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Mondtam már...a mutyivonaton nincsen fék.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KERKA
Na végre megérkezett egy fiatal, agilis, frissen agymosott, rendkívül választékos stílusban írogató, igen kellemetlen hozzászóló:))Angyalom, ezt honnan a jófenéből másoltad ki?

"államháztartási hiány csökkenése, államadósság csökkenés, deviza kitettség csökkenése, pozitív pénzügyi mérleg, n9vekvő lakossági betétállomány, csökkenő lakóssági hitel, reálbér növekedés, csökkenő munkanélküliség, kereskedelmi forgalom növekedése, szociális támogatások növelése. "

Éppen most fejeződött be a szociális támogatások rendszerének az átvizsgálása, és egyben a megnyírbálása:))
spu00
@human: Ha gondosan elolvassa, értelmezi, akkor rájön, hogy a tények nélküli feljelentések miatt nagyobb az elutasítottság.
Nem tudom, hogy miként jött ki ez a 4.000 milliárd. jelenleg 24ezer valamennyi a mai árfolyamon. 2010-ben 22-23 ezer volt. Ha átszámolja az akkori devizában levő adósságot a mai árfolyamon, mely kb. 80%-n állt a mai 47%-al szemben, akkor meglepően nagy szám jön ki, úgy, hogy ne jöjjön ilyen számmal.Jelenleg 76,2%-n áll a 2010-s 83%-al szemben az adósság. S ha ehhez hozzá vesszük, hogy átlagban 2,8% volt az államháztartási hiány, akkor a2010- hez viszonyítva 11,2 %-al növekedhetett volna az adósság, úgy hogy dicséretesnek lehetne mondani a tevékenységet, így akár 27.ezer milliárd is lehetne, de 24 . Szóval nem akarjon úgy játszani a számokkal, hogy nincs tisztában velük, s főleg a tartalmával.Tudja, egy megháromszorozott adósság / 8,3 milliárd kontra 22-23 milliárd/ 4 év utáni szinten tartása komoly szakmai eredmény, melyet kár nivótlan véleményekkel lehúzni.Ez csak Önöket minősíti, s nem felfelé. Tudom Önöknek semmi sem jó, de minek okának tartja, hogy az éves adósság törlesztés 3-400 milliárddal csökkent éves szinten kamat és tőke vonatkozásában?
human
@spu00: Ha már számoknál tartunk. Azt gazdaságilag hogy lehet értelmezni, hogy a mai árfolyamon átszámoljuk az akkori devizaadósságot. És akkor ha olcsó kenyeret akarok venni, akkor utazzak vissza az időben? Vagy ez valami humor akart lenni?
Azt írja jelenleg 24000 milliárd az államadósság. Végre valamiben egyet értünk.
2009-ben meg 19000 volt az Államadósság kezelő központ adatai szerint!!! Tehát még jóindulatú is voltam a 4000 milliárddal.
human
@spu00: És 2009-ben gazdasági világválság volt!!!
spu00
@human: Igazából 2008-ban, de kicsire ne adjon, de hát Önnél a 19.000 kisebb, mint 8.300, de a 2010-s 23.000 a tényleges szám.Valahogy nem megy Önnek a számok ismerete, s főleg a tartalma.
human
@spu00: Eddig tartott hülyeséget összeszedni? Ejnye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.