Egyáltalán nem számítanak arra a kormányzatban, hogy a közeljövőben javulnak a magyar–amerikai politikai kapcsolatok – írja keddi cikkében az Origo.

A lap szerint ezen még az sem segíthet, ha részt veszünk az Iszlám Állam elleni katonai akcióban. Forrásaik azt mondták, a lengyel–magyar kapcsolatokban sem várható áttörés.

Miután megérkezett az Egyesült Államok felkérése, hogy Magyarország vállaljon nagyobb szerepet az Iszlám Állam elleni harcban, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a – száz-százötven magyar katona részvételételéről szóló – kétharmados parlamenti többséget igénylő döntés a lehető leggyorsabban megszülessen.

Kormányzati források szerinte azonban a két fél viszonyában nem számít, hogy éppen részt veszünk-e egy katonai akcióban, vagy nem, hiszen egyébként is egy szövetségi rendszerbe, a NATO-hoz tartozunk, így a részvétel úgymond kötelezettség.

A helyzetet tovább bonyolítja az oroszkérdés is. A kormány részéről az Origónak annyit mondtak, Orbántól csak azt kérték a nemzetközi partnerek, hogy ha már muszáj, lehetőleg zárt ajtók mögött egyeztessen az ukrán konfliktus miatt kegyvesztett Moszkvával.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Csak ne Magyarország miniszterelnöke lenne, mert egyre szörnyűbb ez a szégyen amit ránk hoz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Csak nehogy elérjenek ide is a terror cselekmények. Majd egymásra mutogat USA és a kormányunk, hogy ki is a hibás. Előre mondom, mindketten.
bakurasz
Juszt se úgy fog!! Nehogy már megmondják a csuti Mangalicának, hogy mit tegyen és hogyan! Ő bátor és szembehugyozik a széllel, mindegy merről fúj! Csak az a baj, hogy a bátorságot is összekeveri a hülyeséggel ez a Horgasfejű Galandféreg!
verőce21
@Yoda69: (15:08) Te pedig jobban tetted volna, ha hallgattál volna!
Yoda69
@verőce21: Miert is? Cafolj meg ha nem igy van. Vezered egy gerinctelen suttyo, akit szivatnak agyba fobe, es ezert o szivatja a magyar embereket.
nemkati
Ez nagyon ciki! Ez az 0rbán egy akkora ordenáré g, hogy épp ideje volt már helyre tenni. De most majd azt fogja mondani, hogy az amerikaiak diktálni akarnak Magyarországnak. Hát nem, csak ezt a pocakos pojácát tették helyre.
reseva
Nem számítanak a kapcsolatok javulására? Pár hete Szíjjártó úszott a boldogságban, - az új nagykövetasszony mosolyára alapozva - ,hogy végre a lehető legjobbak az amerikai kapcsolataink, semmi további probléma nem terheli. A lehető legjobbat már tényleg nem lehet tovább javítani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.