Mint azt megírtuk, a kormány pár napja középiskoláknak küldött levelet, amelyben arra invitálja őket, küldjenek tíz gyereket és egy kísérőpedagógust a március 15-ei ünnepi programokra. A 168 óra Online szerint bár a KLIK azt szerette volna, ha 800 diák vesz részt az állami ünnepségen, be kell érniük jóval kevesebbel.

Ugyanis a portál érdeklődésére azt válaszolták, hogy a március 5-ei határidőig mindössze 495 diákról jelezték vissza, hogy elmennek a rendezvényre. A KLIK válaszában arról is ír:

A március 15-ei ünnepség alkalmával a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal kereste meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, hogy amennyiben a KLIK által fenntartott iskolákból szeretnének diákok részt venni a nemzeti ünnep fővárosi programjain, ők szívesen biztosítanak erre lehetőséget. A megkeresés nem toborzó jelleggel, hanem felajánlásként érkezett az intézményfenntartóhoz, abban a szellemiségben, hogy a budapesti ünnepségeken való részvétellel a diákokhoz közelebb hozza a történelmi események eszmeiségét (...).

A KLIK azt is állította levelében, hogy az iskolák és a gyerekek számára nem kötelező a részvétel.

A Klebelsberg Központ meghívását egyébként nem mindegyik iskola fogadta örömmel, például egy váci gimnázium határozottan visszautasította, hogy diákjait a szerintük politikai színezetű ünnepségre küldje. Emiatt csütörtökön állítólag a CÖF-aktivistái meg is fenyegették őket.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.