A debreceni Jobbikot feszítő személyi ellentétek egészen elképesztő irányt vettek – írja a Népszabadság. Addig fajult az ügy, hogy a Jobbik pár hete kénytelen volt feloszlatni helyi szervezetét.

Az ellentétek politikai és magánéleti természetűek egyaránt. A helyi tagságnak már az sem tetszett túlságosan, hogy Kőszeghy Csanád Ábel önkormányzati képviselőről a bíróság megállapította, a párt belső internetes levelezőszerverén keresztül szabad hozzáférése volt a tagok magánlevelezéséhez. Egy másik politikus pedig azzal vívta ki társai nem tetszését, hogy keresztény, családos ember létére felesége mellett szeretőt tartott. De az sem tett jót a helyi szervezetnek, hogy Ágoston Tibor önkormányzati képviselő „holokamuzás” miatt került a bíróság elé.

Ám az eddigieket felülírni látszik a legújabb botrány, amely kapcsán a rendőrség zaklatás vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomoz. Ugyanis az egyik jobbikos politikust több órán át lehallgaták egy igencsak intim helyzetben: szex közben. Ezt követően állítólag ezzel a hangfelvétellel zsarolták, mivel azon nem élettársával, hanem szeretőjével hallható. Így megfenyegették, ha nem hagyja el a pártot önként, akkor nyilvánosságra hozzák a felvételt.

A Népszabadság érdeklődésére a rendőrség azt mondta,  az eljárás érdekeire való tekintettel nem kívánnak információt közölni arról, kik a gyanúsítottak és történtek-e már kihallgatások.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tökölődő
Előkerülnek itt még a hosszú kések is éjszaka , nem csak a rövid farkok...
tökölődő
Előkerülnek itt még a hosszú kések is éjszaka , nem csak a rövid farkok...
wagabund
@tökölődő: ez a szex..hiába no...férfiember az sokoldalú...

...most ő bukott le, de a páncél mélyén ott vár a többi felvétel..lehet körmöt rágni.
szolmekkoj
Miért nem közölnek több információt, egy parlamenti párt helyi szervezetének ügye az nem közügy? Nekem választóként nincs közöm ahhoz, hogy az adóforintokból működő alapszervezetekben milyen visszaélések történtek? A tyúklopás,meg a kiflitolvajlás az közügy? Ott mindent lehet közölni az eljárás érdekeinek sérülése nélkül is? Nem értem.
Toby
"Kimondjuk - megoldjuk !" Hogyanisvanezfajtisztamagyarkák ?
KERKA
Jócskán összehordta a szél a szemetet Debrecenben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.