A váci Madách Imre Gimnázium nyílt levélben írta meg a KLIK-nek, hogy nem hajlandó diákjait a március 15-ei állami ünnepségre küldeni, mert szerintük a rendezvény politikai színezetű. Ám ezzel úgy tűnik, magukra haragították Vác fideszes polgármesterét – írja a Kettős Mérce blog.

A blog információi szerint Fördős Attila, Vác Fidesz-KDNP-s polgármestere behívatta magához a gimnázium vezetőit és számon kérte rajtuk a "hazafias nevelést". Állítólag azt is meg akarta tudni, hogy pontosan ki írta az iskola KLIK-nek szóló nyílt levelét. Végül közölte, hogy ezek után ő többet nem hajlandó betenni a lábát az iskolába. Pedig a blog szerint idén lesz az iskolában a végzős fia ballagása.

A Kettős Mérce próbálta telefonon elérni a polgármestert, ám nem jártak sikerrel.

A Népszabadság korábban azt írta, tömegével intettek be az iskolák a Kliknek: 263 iskola jelezte, hogy nem kívánnak biodíszletet szolgáltatni az állami ünnepséghez. A legnagyobb visszhangot azonban a váci Madách gimnázium tantestületének válaszlevele keltette.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Fördős Attila ! Azzal.hogy nem teszi be a lábát a gimnáziumba úgy gondolom a gimnázium összes tanára és diákja határtalanul boldog lett. Az Ön előéletével még Vácra se tenném be a lábam.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coni
@nusika: Az újévi videó többet elárul róla mint a a Badische Zeitung. Olvasni is alig tud, nemhogy beszélni.
Valami profi súgó gépre beruházhatna a párt.
Desischado
Mocsok patkány ez is, akárcsak a többi. Mit vártok tőle? Máskülönben, meg el a kezekkel a gyerekeinktől, férgek!
soljanka
Most, hogy itt ennyi kakit összehoztatok róla, még inkább gratulálni tudok a váciaknak.
Nincs ebben az országban semmi gond: az emberek megválasztják az évekig trókerkedő, sumákoló, nyilvánvalóan erőn felül gazdagodó, a szemük láttára kocsmázó, vagy asszonyverő pöcsöket polgármesternek.
Akkor ennyit érdemelnek. Háboroghatunk mi itt. Ha holnap kéne választani, akkor kedves honfitársaink megint erre a "kiváló bandára" szavazna, mert Gyurcsány, meg Bajnai, meg libák...
Nagy a sötétség a fejekben és ezt kiírtani nem lehet.
islander
Berúgott volna? Autóparkolóban fekve találták a fideszes polgármestert
Igencsak sajátos cikk jelent meg néhány hónapja a Badische Zeitung oldalán, a "Der Schlaf des Seligen" - osztotta meg a "leletet" az eztígyhogy blog. Az "Az igazak álma") címmel publikált írás szerint Vác kormánypárti polgármestere, Fördős Attila talán túlzottan is jól érezte magát a német testvérváros Donaueschingen egyik fesztiválján: a díszvendég politikust ugyanis a híradás szerint a közös pálinkázás után az autók között találták meg, édesdeden aludva. Az érintett szerint nem volt pálinka, ő pedig mindössze napozás közben aludt el egy füves gáton.
Immár harminc éve rendezik meg a németországi Baden-Württemberg tartományban az úgynevezett tartományi napokat, amelynek keretében mindig más és más város vagy városszövetség kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon - olvasható a blogon. (...) Az eseményre Fördős Attila váci polgármester mellett meghívást kapott a rendezvényre a városvezető felesége és egy további, három fős váci delegáció is.
A program bizonyosan sikeres és a testvérvárosok gyümölcsöző kapcsolatát illetően is eredményes volt. Érdekesség viszont, hogy az egyik helyi lap, a Badische Zeitung arról számolt be: a váci polgármester a parkolóban fejezte be az egyik estét. A "Der Schlaf des Seligen" című cikkükben arról írnak, hogy a fülledt nyári meleg és többek között az alkoholtartalmú baaremi különlegességek bizony olykor nehéz feladatok elé állítják az embert, Fördős Attilának pedig ez a program túlzottan is embertpróbálónak bizonyult. A német lap rövid tudósítása szerint a váci polgármester kitartóan üldögélt a wolterdingi sátorban a testvérvárosokból érkezett politikusokkal és barátaikkal együtt, közben pedig rendre a finom háztájiakat kóstolgatták. Éjfél előtt egy órával – írja a német cikk – a magyar polgármester viszont egyszerre csak eltűnt, felkutatására pedig végül egy kisebb német delegáció indult. A Badische Zeitung írása szerint a magyar díszvendéget végül Sigrid Zwetschke...
islander
EZ ÚGYS LÁTSZIK LEMARADT ! (pedig így kerek )
A Badische Zeitung írása szerint a magyar díszvendéget végül Sigrid Zwetschke önkormányzati képviselő és Martina Schneider, a városháza egyik munkatársa találta meg a parkolóban, amint az autók között feküdve békésen szunyókált. Vác első emberét végül kisbusszal szállították a „sokkal kényelmesebb” szállodai ágyba - olvasható a német lapban, illetve a történetet közlő blogban.
Az eset bekerült a Facebook "hírfolyamába" is, ahol az egyik megosztó ezzel egészítette ki a történetet: Igen, ő az a fideszes polgármester, aki megfeddte a tiltakozó váci iskola vezetőit...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.