Böröcz Lászlót választotta új elnökévé a Fidelitas a szervezet szombati tisztújító kongresszusán – tájékoztatta a Fidelitas vasárnap az MTI-t.

A Fidelitas továbbra is kiemelt céljának tekinti a fiatalok élethelyzetének javítását, így a munkahelyteremtést, az otthonteremtési támogatások kiterjesztését és a családtámogatási rendszer további erősítését – írták.

A Fidesz ifjúsági szervezetének közleménye szerint a következő évek fontos feladata az is, hogy minden magyar háztartásba eljusson a szélessávú internet. Ugyanakkor az oktatás átalakításának azt a célt kell szolgálnia, hogy a fiatalok képességüknek megfelelő, versenyképes tudást kapjanak.

"A Fidelitas a jövőben is keményen fellép a szélsőségek ellen, jelenjenek meg akár rongálós-Che Guevara pólós akciók, akár kukába való szélsőjobboldali nézetek formájában" – fogalmaztak.

Közölték, Böröcz Lászlót munkáját hét alelnök segíti majd.

Böröcz László, aki eddig a Fidelitas ügyvezető alelnöki tisztét látta el, Ágh Péter országgyűlési képviselőt váltotta a Fidelitas élén. Azt lehet róla tudni, hogy szoros kapcsolatban van Rogán Antallal.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
"Azt lehet róla tudni, hogy szoros kapcsolatban van Rogán Antallal."
Cecília is tud erről?
Levendula
@dr lópicigáspár: webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:R6Lwr7lhS7gJ:www.nyugat.hu/tartalom/cikk/dohanybolt_szombathely_rogan_borocz+&cd=1&hl=pl&ct=clnk&gl=hu

rogánig nyúlnak a szálak:
"A szombathelyi nyertesek között szerepel Böröcz Barnabás Bence, aki öt dohányboltra nyert el húszéves koncessziót. Nos, több forrásunk is megerősítette, hogy ő nem más, mint Böröcz László, a Fidesz prominens politikusának a testvére."
silber13
"Azt lehet róla tudni, hogy szoros kapcsolatban van Rogán Antallal." Ez??? Ez a szopott makaróni??? Hihihi!
tarhonya
@zöldszem: cilikét csak a vagyon érdekli nem törörik az avval mere keresi a boldogságot az a rozoga tóóni
zöldszem
@tarhonya: Jó, jó, de fene a gusztusát, az sem számít ha xaros ?:))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.