A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem "páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében.

Szabadság és nemzeti függetlenség: "az örök zsinórmérték, amellyel a magyarok minden nemzedéke megmérettetik" – fogalmazott a kormányfő, aki azt mondta, 1848. március 15. szakrális momentuma, főnixpillanata a magyar lélek újjászületésének.

Orbán beszólt a facebookozóknak ünnepi beszédében

Orbán szerint a magyarban az a legértékesebb, ami a többiektől megkülönbözteti, ha csak annyik volnánk mint a többiek, mi szükség lenne ránk – tette fel a kérdést. A miniszterelnök arra is kitért, csak akkor lehetünk szabadok, ha az egész nemzet szabad, és csak akkor lehet szabad a nemzet, ha felveszi a versenyt. Ha méretben és lélekszámban kisebbek vagyunk, akkor szellemben, lélekben és emberségben kell egyenrangúnak lenni. 1848 arra tanít, lehetünk a nálunknál nagyobbakkal egyenrangúak, mert ezt a forradalmat már az első napon megnyertük, azóta is győztesnek érezzük magunkat – mondta.

Pedig '48-ban még Facebook sem volt

A kormányfő szerint viszont ha nem állunk a sarkunkra, a kemény munka hiábavaló lesz, mert munkánk haszna a spekulánsok, az óriásvállalat-birodalmak, pénzügyi hatalmak zsebébe vándorol. Ma a mélyben ismét egy erős magyar nemzet kovácsolódik: vagy együtt leszünk sikeresek vagy sehogy. Orbán utalva az elmúlt időszak interneten szerveződő tüntetéseire úgy fogalmazott: 1848-ban is csak pár ember indult el, majd belőlük lettek százan, aztán ezren – "pedig akkor még nem is volt Facebook".

A kormányfő szavai szerint a szabadság azt jelenti: minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon. "Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar bennünket szabadságból és demokráciából" – mondta, és hozzátette: Magyarország Európa része, és jövőjét a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani.

Európa szerinte tele van kérdésekkel, Magyarország viszont tele van válaszokkal. "Nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt." 167 év elszaladt, de a lényeg nem változott, a szuverenitásért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, ebben csak magunkra számíthatunk: csak az erősek maradnak fenn. Nagy korszak küszöbén állunk, a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez – zárta beszédét Orbán.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Délelőtt metszettem a szőlőt a kis kertemben erre a szomszédban üvölt a rádióból ennek a szarházinak a beszéde...jól fel is basztam rajta magam...majdnem eldobtam az ollót, hogy na jó én ezt így nem vagyok hajlandó csinálni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dömdödöm
Pedig '48-ban még Facebook sem volt
De volt . Úgy hívták embernet ,szomszédnet .
Amikor a pilvaxban ültek már tízezren tudták hogy ki kell menni . :-((((
libellle
orbán eftárs már annyira turbozza Kossuth és Petöfi népét, hogy a végén még tényleg 100 millio lessz bellöle. Kilencmillo is sok neki
bakurasz
Mindezt a Csüngőhasú Focihuszár mondta...na de ki írta???
Vizual
Azért nehogy átléphetek azon a tényen, hogy a facebookkal mostanában sokat foglakozik a Kormány. Nem véletlen, hogy Orbán eszébe jutott, hiszen ez tölti ki az idejét. Betenni a facebooknak nehogy már a vélemény szabad legyen. És felhívnám a figyelmeteket, hogy egyre több adatot kér valamilyen kormányszerv. Az meg, hogy a "facebook nélkül is pár ember" csak egy kis utalás volt arra, hogy a Fidesz is csak egy pár emberből álló renitens csapatként indult. A HŐSÖK ! Bár azok mindig halottak !
Vizual
Pár vélemény huszárnak mondanám. Fletó jó szónok, nemigen papírból beszél. És jól felépíti amit mondani akar. Nincsenek utalások, gyermekded hasonlatok.
Tegnap a HÍR Tv.n egy műsorban Orbánnak az ünnepi beszédét egyenesen a 89-s "Tavarisi Konyec" beszédéhez mérték, sőt nagyobb jelentőségűnek mondták. Kik voltak? Nem tudom, ismeretlen pofák. De levegőt kapkodva dicsérték a beszédet. Mely üres és fenyegető volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.