A leendő paksi reaktorok üzemanyag-ellátásáról már az előkészítés szakaszában egyeztetés zajlott az európai ellátási ügynökséggel, az Euratommal, ezek az egyeztetések még tartanak, de közel a megállapodás – mondta el Aszódi Attila kormánybiztos az MTI kérdésére kedden Kalocsán, ahol sajtótájékoztatón és lakossági fórumon vett részt.

A paksi atomerőművi kapacitás fenntartásáért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy a három megvalósítási szerződés közül egyikre, az üzemanyag-ellátásra vonatkozóra kell rákerülnie a két fél mellett egy harmadik aláírásnak is: az Euratom jóváhagyásának.     A szerződést a készítés szakaszában egyeztettük, az észrevételek figyelembe vételével készült el a dokumentum, ugyanakkor az egyeztetések még nem zárultak le – vázolta Aszódi Attila.

„Magyarország és az európai közösség számára kedvező megállapodás fog kikristályosodni, nagyon közel vannak az álláspontok, az ellátás-biztonsági, műszaki, gazdasági szempontokat figyelembe vevő, kedvező megállapodás fog születni” – szögezte le.     Részleteket az egyeztetés jelenlegi szakaszában nem árult el, megjegyezve: egyetlen atomerőmű üzemanyag-ellátására vonatkozó megállapodás sem nyilvános. Az üzemanyag-beszerzéssel kapcsolatban az a gyakorlat, hogy az új atomerőművek esetében az első időszakban az eredeti gyártótól származó fűtőanyagot használnak garanciális indokok és azon egyszerű okból, hogy ő ismeri legjobban a reaktor paramétereit – mutatott rá.

Részletesen szólt a szakember az üzemanyag gyártásáról. Kifejtette: a bányászat során nyert ércből kivonják az uránt, ezt átkonvertálják urán-oxiddá, majd gáz halmazállapotú anyaggá alakítják, hogy el lehessen végezni a dúsítást annak érdekében, hogy elérjék az energetikai reaktorok számára szükséges arányt. Ezek után visszaalakítják por formájú urán-dioxiddá, ezt pasztillává préselik, ezeket pedig fémcsövekbe zárják. A csövekből állítják össze az üzemanyag-kazettákat, amelyek 300-500 kilogramm súlyú, bonyolult szerkezetek.

Míg az uránpasztillák több gyárban megegyeznek, addig az üzemanyag-kazetták alkalmazkodnak a reaktor speciális fizikai, mérnöki körülményeihez, azaz a különböző reaktorokban más-más alakú és méretű kazettákat alkalmaznak – mondta el Aszódi Attila.

A gyakorlat az, hogy a reaktor gyártója fejleszti ki az üzemanyag kazettát is – jelezte a kormánybiztos.

Az MTI kérdésére arról is tájékoztatott, hogy jelenleg egyedül a Roszatom üzemanyaggyára, a TVEL készít olyan üzemanyag-kazettákat, amelyek az új paksi reaktorokban alkalmazhatóak.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@lajospapa: Nem egyszerű megérteni, mert aki megszólal magyar részről, az mind mást-mást hazudik.
coni
"az első időszakban az eredeti gyártótól származó fűtőanyagot használnak"
Csak az oroszoknál a garanciális idő 20 év.

"az üzemanyag-ellátásra vonatkozóra kell rákerülnie a két fél mellett egy harmadik aláírásnak is: az Euratom jóváhagyásának"

A finnek bemutatták a szerződéstervezetet az Euratomnak és a szerződéskötéskor mindhárom fél jelen volt és az Euratom is aláírta
lajospapa
@tivoli: Azért az atommal kell kicsit fontoskodni. Eddig a csernobili robbant, Fukusima az más volt. Másrészt némi pénzről is szó van.
tivoli
@lajospapa: ma, 00:16
Akkor is fontoskodásnak tartom. Az erőművek ugyanis nem attól biztonságosak, hogy az Euratom ott van-e a szerződés aláírásakor, vagy sem.
Azt meg evidensnek tartom, hogy ha az orosz épít, akkor az ők kompatibilis fűtőanyagát használják.

Csernobil mindenkinek örök tanulság, Fukusima meg olyan eset, amit nem lehet hasonlítani semmivel.
coni
A fűtőanyag ( és általában az energia) diverzifikálás nem a nukleáris biztonságról szól, hanem arról ha Orbánra megint rájön a "ruszkik haza" akkor se gáz, se Paks. Ezért épülnek nagy erővel az Unióban a palagáz fogadására alkalmas terminálok, hogy ne legyen az Unió kiszolgáltatva az oroszok hangulatának.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.