Csintalan Sándor, aki a Simicska-Orbán háborúban Simicska Lajos mellé állt, szerda este nyilatkozott Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorában az ATV-n. A beszélgetés során többek közt kiderült, hogy szerinte a Fidesz másképp kormányoz az utóbbi egy évben, mint az azt megelőző négy év során és főleg megváltozott az első, 1998-2002 közti ciklushoz képest.

Csintalan szerint a változások negatív irányba történtek, például rossz felé haladnak a dolgok a média, Paks, a külpolitikai orientáció és a demokratikus intézmények ügyében is.

Kálmán Olga kérdésére, mely szerint Simicska is része volt a rendszernek 2010 óta, akkor ő ártatlan bárányként volt-e jelen a történetben, Csintalan azt mondja:

Ha az ön kérdése az, hogy ártatlanok vagyunk-e, nem vagyunk ártatlanok.

Ugyanakkor szerinte helyénvaló, ha az ember képes korrekcióra. Kálmán ekkor azt firtatta, hogy nem hagy-e foltot a felismerésen az, hogy ez egybeesett a reklámadó bevezetésével. Csintalan ezt nem gondolja, a reklámadó adott esetben egy tünet és "a reklámadóval kapcsolatos álláspontja a magyar médiának azért nagyjából egybehangzó", de elismeri, hogy a kérdés "jogos".

A beszélgetés során kitértek a Simicska által felhozott Orbánt érintő ügynökvádra is. Csintalan szerint az a fontos, hogy a vállalkozó arccal, névvel állt bele az állításába.  És tekintve, hogy "Simicska nem hülye", Csintalan abból indul ki, hogy az állításának vannak alapjai. Hogy konkrét bizonyítékai is vannak-e a milliárdosnak, arra Csintalan azt mondta:

Nem vagyok Simicska Lajos magyar hangja, nem oszt meg velem minden információt, még előttem is vannak adott esetben titkok.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
Nem érdekel csintalansándor véleménye, még akkor sem, ha esetleg egyetértenék vele.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@Knapp75: Leginkább a Te hsz-d felé hajlok... Tudom, hogy ki volt Csintalan, de ha ettől eltekintek (mintha először látnám, hallanám) már-már szimpatikusnak is találtam, ha másért nem, csak azért: képes volt valamire igent, vagy nemet válaszolni, nem kerülte meg a kérdést. Igazából nem tudom eldönteni mi "fér" még bele ebbe az emberbe... Egyébként felállt a hajam tőle, ha megláttam a betelefonálós müsorban, amikor állomáskeresés közben a csatornájához értem.
human
@Knapp75: Ez az az eset, mikor az ellenségem ellensége pont nem a barátom.
papa.49
Te ártatlan vagy ???,
Nem hiszem, egy megélhetési szélforgó vagy csupán!!!
ilos
Csintalan gerincéről csak annyit, hogy a hithű MSzP-s létére rögtön jobboldalivá vált, amikor Fletóék kiteszik a jól menő Defend Security őrző-védő Kft.-ből. Most is a pénz (Simicska) mellé állt, amikor választania kellett. És ne felejtsük mit ígért, ha beigazolódnak Simón Peresz mondatai, miszerint Izrael felvásárolta Magyarországot is! Beigazolódott, fehéren-feketén és nem kasztráltatta magát, pedig megérdemelné. A cipője megevésétől eltekintenénk.
human
@ilos: Csintalanról szóló panaszaidat az MNO-n kellene megírnod. Emlékszem még hogy istenítettétek, mikor a hír tévén (mostmár ellenzéki tévé?) betelefonálós műsorban csípőből zavarta el a nem orbánhívőket.
ilos
@human: Lehet, hogy volt ilyen, de én inkább arra emlékszem, hogy mennyire kiakadt, ha valaki egy rossz szót mert szólni a liberálisokra. Ugyanúgy kivágta a "kedves" betelefonálót szó nélkül, mint Fiala (ha tudod miről beszélek?) Ilyen szempontból még a drága Bolgár úr is mértéktartóbb és toleránsabb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.