Bár az NGM tagadta, hogy készült volna tanulmány a vasárnapi boltzárról, a tárca honlapján látható egy szerződés, amely egy ezzel kapcsolatos felméréssel, elemzéssel bízta meg az M.S. Concord Bt. nevű céget. Az Átlátszó megszólaltatta ennek társtulajdonosát, Mátyási Sándor szociológust.

Mátyási a portál megkeresésére megerősítette: ők végezték a tanulmány-sorozat egy részének elkészítését, amely a lakosság véleményét szondázta 800 fős mintán 2011 áprilisában. Bár Mátyási a tárcával kötött titoktartási szerződésük miatt konkrétumokat nem mondhatott, de annyit elárult, hogy az általuk kapott adatok nagyon hasonlóak ahhoz, amit az Ipsos is megállapított. Nevezetesen, hogy az emberek kétharmada elutasítja a vasárnapi zárva tartást, viszont csak 22%-uk szokott aznap vásárolni.

Bár ezt Mátyási nem erősítette meg, de az Átlátszó információi szerint a magas jövedelmű rétegek ellenzik a legjobban a bezárást, miközben az ő körükben mennek vásárolni a legkevesebben ilyenkor. Bár állítólag kiskereskedelmi krach nem várható a boltzár bevezetésétől, de pénteken és szombaton megnövekedett autós forgalom lehet a bevásárlóközpontoknál és környékükön, illetve a nagyobb értékű fogyasztási cikkek forgalma csökkenhet.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sekele
Az egykulcsos adó bevezetésénél ugyanez a cirkusz ment. A szakemberek elmondták, hogy csökkenni fog a fogyasztás, amikor kiderült, hogy hatalmas luk keletkezett az egykulcsos adó miatt a költségvetésben akkor ötletszerűen megpróbálták innen-onnan betömni. Azóta is nyögjük.
sekele
Az egykulcsos adó bevezetésénél ugyanez a cirkusz ment. A szakemberek elmondták, hogy csökkenni fog a fogyasztás, amikor kiderült, hogy hatalmas luk keletkezett az egykulcsos adó miatt a költségvetésben akkor ötletszerűen megpróbálták innen-onnan betömni. Azóta is nyögjük.
pbalage
Én az ügy kapcsán Rétvári Bence (KDNP) kiváló tavalyi rejtvényét fejtettem meg az előbb.
1/10 másodperc alatt elsőre ez jött ki, elnézést:

Aki nem érti a feltett kérdést a tetején:
"Az első 3 szó amit megtalálsz, jelent valamit neked 2014-ben" (nagyjából)

megoldásom a linkben:

kepfeltoltes.hu/150322/fuck_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
pbalage
@pbalage: csessze meg, a számozást fordítva tettem fel.
papa.49
A mondás második része jut ilyenkor eszembe, ,,a hülye okoskodik,, ( kdnp)...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.