Tarsoly Csaba, a Quaestor cégcsoport elnök-vezérigazgatója otthonában tartózkodik és a kezdetektől fogva mindenben együttműködik a hatóságokkal – közölte Papp Gábor, a cégvezető jogi képviselője hétfőn arra reagálva, hogy a Blikk szerint eltűnt volna budai luxusvillájából.

Az ügyvéd azt mondta: "egy árva szó sem igaz" abból, hogy Tarsoly Csaba eltűnt volna. Megjegyezte: az ilyenfajta híresztelések legfeljebb hangulatkeltésre jók.

Papp Gábor hangsúlyozta, Tarsoly Csaba folyamatosan dolgozik és mindenben együttműködik a hatóságokkal. A Quaestor vezetőjét eddig háromszor hallgatta ki a felügyelet, s minden kérdésre igyekszik kimerítő választ adni – közölte az ügyvéd. Kijelentette: Tarsoly Csaba minden erejével azon van, hogy az ügyfeleket a lehető legkevesebb kár érje.

Hétfőn a Blikk azt írta: "a becsődölt Quaestor milliárdos tulajdonosát napok óta nem látták budai házánál". Egy környékbeli szavait idézve hozzátették: "három teherautó állt Tarsolyék háza előtt, és lázasan pakoltak. Mintha költözködtek volna".

A Quaestor Financial Hrurira Kft. március 9-én öncsődöt jelentett. "A Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (...) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit" – indokolt a cég.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
A Hungária Zrt.-nél sokkal kisebb csalásért elrendelték az előzetest, hogy ne tudják eltüntetni a nyomokat.
F_Viktor
"A Quaestor vezetőjét eddig háromszor hallgatta ki a felügyelet, s minden kérdésre igyekszik kimerítő választ adni..."

Nem tudom a "felügyelet" milyen kérdéseket tettek fel neki, de én tudnék olyat kérdezni ami után azonnal rá lehetne tenni a pereckét, s lehetne mutogatni az M1-en is amint elvezetik.
Így az is kiderülne, hogy eltűnt, vagy nem tűnt el, esetleg az ügyvédje csak időt akar nyerni, hogy valahol keleten bebábozódjon.
nezelodo
Lehet valami igaza a csepűrágónak, hogy itthon van, mert egyszer már eljátszották egy pénzemberükkel ugyanezt, aki úgy 160 milliárddal segített szegény, alig kezdő politikus félisteneken. Kikiabáltatták a királyi tv-ben, hogy Dél-Afrikába szökött, pedig esze ágában sem volt átlépni a határt, jól elvolt ő itthon is.
bakegya
@F_Viktor: meg kell várni,míg a pereputty széthordja saját lábon a vagyonkát amit összedolgoztak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.