A Méltányosság Politikaelemző Központ egy elemzést készített arról, mekkora esély van egy új jobboldali párt kialakulására. Ennek alapján a szakértők egy új jobboldali párt berobbanását jósolják – írta meg a hír24.

Mivel a baloldal már jó ideje belülről bomlasztja magát, ezért a Méltányosság szerint mihamarabb egyesülniük kellene, ha még szeretnének bármiféle esélyt a megerősödésre. A Jobbik folyamatos emelkedése is jól látható. A Fidesznek viszont a megállapítás szerint nincs jelenleg ellenfele, a párt most úgy tűnik, felosztja magát. A szakemberek úgy gondolják, ez azért szükségszerű a számukra, mert egyrészt nem tudnak már tovább terjeszkedni, másrészt a vezetés nem is akarja egybe tartani a Fidesz, ezért már készülnek a "visszaépítésre". Ezzel a húzással mindenki előtt egy lépéssel fognak járni. A központ szerint a folyamat elindulásának egyik jele a nemrég kirobbant Simicska-Orbán-konfliktus, amely, ha jobban megnézzük, nem más, mint a plebejus-keresztény-nemzeti és a szabadelvű-konzervatív táborok között kiéleződő harc.

A történelem során a mindenkori, túlméretezett magyar "állampártok" gyakran osztották fel soraikat, ha a belső konfliktusok kiéleződtek. Ezt akkoriban – ugyanúgy, mint most – a gyenge ellenzéki erő miatt tudták megtenni. Orbánék a politikaelemzők meglátása szerint valószínűleg ezekből a történelmi példákból is meríthetnek.

A megállapítás állítja, a nagy eséllyel megjelenő új jobboldal egyszerre szolgálná a Fidesz párton belüli, letisztulási terveit, valamint ezzel párhuzamosan a Jobbik erősödését is visszaszorítaná.

Az elemzés a következő mondattal zárul:

"Egy ilyen lépéssel a Fidesz nemcsak megőrizné tematizációs monopóliumát, de meglehetősen nagyot szóló választ is adna az ellanyhulásáról szóló hírekre" 

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Hát akkor mi lesz az "egy a tábor, egy a zászló" val?
JAJMÁR
Szerintem is ez lehet egy menekülő út. A baloldal előtt is nyitva állt, de hiába, ők nem találják...
új párt kell! Nem a szocik, nem a dk, egy új! Egy középre tartó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.