Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint megölt egy 42 éves szentendrei nőt múlt szombatra virradóra. A gyanúsítottat a sérülése miatt a kórházi ágyánál tartóztatták le, Budapesten – közölte Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedd délután az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta, hogy a halott nőre a fia talált rá szentendrei lakásukban szombatra virradóra, nem sokkal éjfél után. Az orvos szakértő megállapította, hogy idegenkezűség okozta a halált, majd – még aznap reggel – a nyomozók egy több sebből vérző, eszméletlen férfira bukkantak az asszony lakásának közelében.

A 33 éves K. Attila budapesti lakost kórházba vitték, majd még aznap este emberölés alapos gyanúja miatt kihallgatták, s őrizetbe vették. Nyomozati érdekből a rendőrség még nem közölte, hogy a férfi milyen kapcsolatban állt a megölt nővel, de a szentendreiek körében az az információ terjedt el, hogy szerelemféltés állhat a gyilkosság hátterében – tudta meg az MTI.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója kiment a budapesti Fiumei úti kórházban fekvő gyanúsítotthoz, s a betegágyánál helyezte őt előzetes letartóztatásba. A kényszerintézkedésre azért van szükség, mert félő, hogy a férfi megszökik, a kórtermét folyamatosan rendőrök őrzik – közölte a szóvivő.

A sérült férfit később – állapotától függően – vagy a tököli rabkórházban, vagy valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben helyezik majd el – tette hozzá Gyugyi Csilla.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.