Az MSZP csütörtökre egyeztetésre hívja az ellenzéki pártokat a Quaestor-ügyben – közölte szerda este az MTI-vel Tóbiás József, a párt elnök-frakcióvezetője, kiemelve: a legitimitását vesztett Orbán-kormány körül kialakult helyzetben az ellenzék erőinek közös és összehangolt fellépésére van szükség.

Közleményében azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Sopronban beismerte, napokkal a Quaestor csődje előtt ő utasította minisztereit, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, viszont semmit nem tett azért, hogy az emberek megtakarításait mentse. Kiemelte: Orbán Viktor tudta, hogy emberek tízezrei mennek csődbe, de ahelyett, hogy megvédte volna őket, a saját pénzét és embereit menekítette.

Tóbiás József szerint a kormányfő "elárulta és cserbenhagyta az embereket".

A kormányfő személyesen felelős azoknak a pénzéért, akik a becsődölt brókercégeknél tartották megtakarításaikat – tette hozzá.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője ezért azt kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok képviselői csütörtökön a Képviselői Irodaházban tárgyaljanak a kialakult helyzetről.

Orbán Viktor egy Sopronban tartott szerdai sajtótájékoztatón közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, "állomásoztat-e" náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, "dominóhatással fenyegetett" időszakban "egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani" brókercégeknél – mondta a miniszterelnök.

A Külgazdasági Külügyminisztérium azt közölte, hogy a minisztérium és háttérintézményei nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban.

A tárca közleményében kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezetősége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól.

E döntésnek köszönhetően a közpénz nem került veszélybe, nem veszett el – írták.

Ellenzéki pártok szerdán Orbán Viktor miniszterelnök lemondását követelték, illetve azt közölték, hogy bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesznek.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Öcsiboci
Nem is értem, az vajon feltűnik valakinek, hogy közpénzt csak a kincstárba lehet tartani? Erre törvény van. Többek közt a magánnyugdíjunkat is ezért nyúlták le. (jogtalanul) Tehát ha Viktorunk bevallotta, hogy ott tartottunk állami pénzt, akkor törvényt sértett. Az a legkevesebb, hogy lemond. Emiatt ülni kellene? Nem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.