Legyen természetes része az életnek az anyatejes táplálás, a csecsemők legalább fél évig tartó szoptatása, ezért a kormány azt szorgalmazza, hogy alakítsanak ki minél több olyan bababarát helyet, ahol az édesanyák nyugodt körülmények között tudják etetni gyermeküket – erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt egy csütörtöki budapesti, a témában tartott rendezvényen.

Novák Katalin a Szoptatást támogató nemzeti bizottság konferenciáján azt mondta, bár a szakemberek között egyetértés van abban, hogy az anyatej a legjobb táplálék a csecsemők számára, a szoptatást támogató szemlélet még mindig nem terjedt el mindenhol. Azt hangoztatta, hogy a szoptatás támogatásához, könnyebbé tételéhez bababarát egészségügyi intézményekre van szükség, és ezekből egyre több is van Magyarországon.

Arról is beszélt, hogy a családbarát kormányzásnak is nagy szerepe lehet a szoptatás népszerűsítésében. Példaként említette, lehetővé tették az anyák számára, hogy a gyerekük hároméves koráig otthon maradhassanak, vagy úgy dönthessenek, hogy a gyed mellett, akár részidőben, visszatérnek a munkába. Továbbá még azt is közölte, támogatják a családbarát munkahelyek kialakítását is, hogy a kismamák számára könnyebbé tegyék a család és a munka összehangolását. Elmondta, az ezt ösztönző Családbarát munkahely pályázatra március 31-éig lehet jelentkezni. Az 50 millió forint keretösszegű pályázatra vállalatok vagy költségvetési, közigazgatási szervek, önkormányzatok jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy legalább egy éven át egy – általuk kitalált vagy már máshol működő – konkrét családbarát programot folytatnak.

Novák arra is utalt, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) már az 1980-as évek végén végzett felmérésében azt állapította meg, hogy a fejlett országokban aggasztó mértékben visszaesett az anyatejes táplálás mértéke. Jelezte ugyanakkor, hogy Magyarország a szoptatás kérdésében európai és nemzetközi összehasonlításban viszonylag jól áll. Az államtitkár fontosnak nevezte a szemléletformálást, azt, hogy természetes legyen a szoptatásról, annak egészségi előnyeiről vagy éppen nehézségeiről beszélni.

Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának képviseletvezetője felhívta a figyelmet az anyatejes táplálás előnyeire és azt is elmondta, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évente hárommilliárd forintot költ tápszertámogatásra, de a szoptatást támogató segédeszközökre nem adnak támogatást, pedig éppen ez segíthetné elő, hogy Magyarországon a szoptatási arány javuljon. Véleménye szerint a szoptatási kultúra helyreállítását már az óvodákban, iskolákban és a családban kellene elkezdeni, például azzal, hogy a gyerekek ne csak cumisüveges játék babákat lássanak.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
...annak a hernyónak a gatyádban, annak mondd meg, hogy mikor mit csináljon...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@tivoli: Jól látod! A legtöbb nőnek már attól elapad a teje, ha arra gondol: kevés a teje a gyermekének, de elég egy stresszes helyzet is... Nem ártana felébredniük, hogy bilibe lóg a kezük!
papa.49
@eszegfu: A tökfejük lóg az éjjelibe...
Toby
Én - az EMMI-vel ellentétben - nem szabok határt, hogy meddig szophat az EMMI !
Csak ne fogazzon, ja és nem a balogokra izgulok !
papa.49
Volna aki adná nekik a ,,pipát,, mondjuk a ,,harapós ló, vagy a barnamedve, esetleg a kiéheztetett oroszlán,, megfelel nekik erre a célra...
zöldszem
"bababarát egészségügyi intézményekre van szükség..."
Ezek nem normálisak, nemzeti szoptató házak lesznek?

Na de, nem mindenki fiú!
scontent-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/10391425_847847358584693_2546606962308523246_n.jpg?oh=1102101eb5e89dfab08b4bc20634cef9&oe=55AED422

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.