A Gellért szálló négycsillagos hotelként szerepel a gyógyfürdőszállodákat felsoroló Spa Thermal Hotels in Hungary oldalon. De hogy mi igaz ebből, annak a 444.hu próbált utána járni.

Több oldalon is négycsillagos szállodaként szerepel a Gellért, sőt még a bejáratnál elhelyezett szőnyegen us ennyi van. Ehhez képest meglepő, hogy a Gellért szálló (hivatalos nevén Danubius Hotel Gellért) nem szerepel a hoteleket minősítő és a csillagokat adományozó, egységes európai irányelvek alapján működő szervezet, a Hotelstars listáján – vette észre a 444.hu.

Úgy döntöttek ugyanis, hogy nem minősítteti magát a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével.

A Hotelstars magyarországi titkára, Lukács Attila azt mondta a lapnak, a Gellértben olyan állapotok uralkodnak, hogy ha a szálló minősíttetni szeretné magát, “egyetlen egy csillagot sem kapna."

2010-ig a magyarországi szállodák besorolása “gyakorlatilag a szállodák önminősítésével történt, ami alapján a Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal különösebb kontroll nélkül kiadott egy igazolást" – mondja Lukács Attila, a szállodaszövetség szakmai titkára. Ezt az önbevallásos, öncsillagozó rendszert váltotta fel 2011 januárjában a Hotelstars, aminek 20 oldalas feltételrendszer összesen 270 pontot tartalmaz. Például egy négycsillagos szállodában minimális szolgáltatásként kell, hogy legyen többek között a szobában cipőpucoló eszköz vagy a szállodában cipőpucoló szolgáltatás.

Fodor Mónika, a Gellért tulajdonosa, a 23 szállodát üzemeltető, angol családi tulajdonban álló Danubius lánc pr-menedzsere azt mondta, hogy a Gellértet egész egyszerűen azért tüntetik fel négycsillagosként, mert a szolgáltatás minőségét tekintve a Gellért szálló négycsillagos.

Szerinte a hotel egy életre kelt brand, ami képes arra, hogy eladja magát, hivatalos kategorizálás nélkül is.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

feleselek
Ez olyan, mint Széles Gábor szállodája...Tegyetek fel egy csillagot, mert a vendégeink 4 csillagosban szeretnek megszállni oszt jónapot!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.