Hiába bontották le a selypi cementgyárat 2009-ben, az azbeszttel szennyezett veszélyes hulladékot otthagyták. A környékbeliek úgy gondolják, legalább ötvenen közülük emiatt kaphattak mellhártyarákot. Az egyikük 2014 decemberében halt bele a betegségbe. Bár az állam a teljes felszámolás mellett döntött a tavalyi év végén, még nem történt érdemi intézkedés azóta – derült ki az RTL Klub híradójából.

A kormány nyár végére ígéri, hogy mentesítik a területet az azbeszttől, ám a lakók az elszállítástól is félnek. Attól tartanak, ez majd újra felveri az azbeszttal szennyezett port, amit a szél széthord a környéken. A közelben pedig található óvoda, iskola és idősek otthona is.

Az MSZP szerint a kormány cserbenhagyta a lakókat, már rég cselekedni kellett volna.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Van egy javaslatom, a teljes kormánytagoknak szénlapátot adnák a kezükbe, és irány Selyp. Por tisztává takargatnám velük. És utána mehetnének szövettanra.
nyanya001
A stadionok helyett ezt kellett volna rendbe tenni
nem fűtött gyepet a stadionokba !
levi
Most nem azért, de ha egy romot sem tudnak biztipnságosan eltakarítani, mit fognak csinálni az atomtemetővel?
Yeromos
Talán ha azt javasolták volna a helyiek, hogy építsenek stadiont a területen a selypi focicsapatnak akkor már rendeződött volna a dolog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.