Vona Gábor interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben többek közt a jobbikos Kulcsár köpködéséről, valamint a nyugati nyitásról is beszélt, de még olyanokat is mondott, hogy pártja "osztozik a zsidóság gyászában".

Azzal kapcsolatban, hogy Kulcsár Gergely leköpte a Dunába ölt zsidók holokauszt-emlékművét, a radikális párt elnöke a következőképp nyilatkozott:

Jobbikban kegyeletsértő, kollektív ítéletet megfogalmazó, alpári megnyilvánulásoknak nincs helye.

Vona a lapnak azt is elárulta, hogy a Jobbikot amolyan váltópártnak tekinti. Szerinte rajtuk kívül erre senki nem lenne képes az országban, majd hozzátette: ha most lennének a választások, "még nem érnénk el olyan jó eredményt, mint amit el fogunk érni 2018-ban vagy esetleg korábban".

A Magyar Nemzetnek adott interjúból az is kiderül, hogy Vonáék szeretnének nyugat felé nyitni. Elmondása szerint terveik közt szerepel a Németországgal és az Egyesült Államokkal való viszony rendezése is. Ehhez hozzáfűzte, hogy szeretné, ha megértenék, hogy Magyarország egy független ország, mely csak a saját útján szeretné járni úgy, hogy közben nem rángatják bele a saját konfliktusaikba.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@wallenberg8805: ...meg Iránnal ! Meg minek küzdeni az IÁ ellen !

Aki megeszi ezt az überostoba jobbikos "fordulatot" az meg is érdemli !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szolmekkoj
@wallenberg8805: Raoul, a pártfogoltjaid először fröcsögnek meg állatkodnak, utána meg fülüket-farkukat behúzva elhatárolódnak saját maguktól meg a csürhetársaiktól. Legalább gerincük lenne vállalni a tetteiket, de nincs nekik. A jó kis fizetésért bármire képesek, még arra is, hogy végérvényesen lejárassák magukat mindenki előtt. A zűrös "külkapcsolataikat" ne is említsük. Ezek maximum a saját gépjárműveiket fogják kormányozni hazáig. A következő etapban még a "Ház" közelében sem lesznek. Képzetlenek, tehetségtelenek, vállalhatatlanok és hiteltelenek.
kkalman
Még el se felejtettük a 2014-es választásokat, már elkezdte a Jobbik a 2018-as kampányát. Ettől nem lettek szimpatikusabbak a szememben. Ez a jobbra is nyitok, balra is nyitok stratégia egyáltalán nem vonzó. A végén nagy lesz a huzat itt a Kárpát medencében, és a végén itt csapódik le az összes szenny, keletről is, és nyugatról is. Talán egy határozott irány jobb lenne. Egy olyan irány, amit a nép is nagy többséggel elfogad. Nem 2/3-os többséggel, hanem valódi többséggel.
Vona egyelőre csak a hatalmat akarja megkaparintani. Ezért mindent megtesz. Az eddigi egyetlen jó pontja, hogy 2010 óta nem változtatta meg a véleményét a külpolitikáját illetően. Ezen kívül...???
Hellcat
@wallenberg8805: Én nem nézek TV-t...csak netes cikkekből tájékozódom...és hidd el a jobbik nagyon kussban volt. 1x adtam nekik bizalmat, de hatalmasat csalódtam bennük...fideszhez simuló semmirekellők.
EGO
Abból baj lesz! Először a C-kategóriások, aztránbárki ellenség! Sajnos felbátorodik a CSŐCSELÉK! Aztán azt hiszi, azt csinál amit akar!
Desischado
@Mobil123: Pontosan. Már régóta látom, miféle banda ez. Annyit mondhatok, ha ezek hatalomra jutnak, akkor még a fidesznél is rosszabbak lesznek!
Nil
@wallenberg8805: ez egy dolog-én a kommunikációra gondoltam - azt mondani amit az emberek hallani szeretnének és aztán egész mást csinálni - amikor ezt a fidesz elkezdte a jobbik még csak szófogadó tanítványa volt a fidesznek - most szeretnék felülmúlni és ha hatalomra kerülnek meg is teszik - tehát aki ennél is rosszabbat akar a népnek és az országnak az a jobbikra szavaz
nem kötelező pártra szavazni - mindenhol vannak okos és jó és becsületes emberek őket kell olyan helyzetbe hozni hogy vállalják szűkebb és tágabb környezetük képviseletét - aztán összefogni és cselekedni azt ami helyes

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.