Az Európai Bizottság szakbeszélgetést szervezett a márciusban Magyarország által kiadott országjelentésbe foglalt, energiapiacra vonatkozó részekkel kapcsolatban – fejtette ki cikkében a napi.hu.

A bizottságnak komoly aggályai vannak a rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedések miatt, így nincs kizárva, hogy hamar elbukhat a Fidesz által piedesztálra emelt energiapolitika. A szakbeszélgetésen elmondottak alapján az elmúlt időszakot megfigyelve nem kecsegtet ez az irány semmi jóval. Az Európai Bizottság energiaügyekkel foglalkozó főigazgatóságának munkatársa azt is hozzáfűzte, hogy a rezsicsökkentés az európai szemlélet szerint részben jogsértő, így eléggé problémás a megítélése.

A jelentés külön kiemeli, hogy a belső energiapiaci joganyag alapján a hálózati díjak, valamint hálózathoz való hozzáférés részletes szabályainak megállapítása az energiahatóság feladata lenne, és egyáltalán nem nézik jó szemmel, hogy a magyar kormány minisztériumi rendeletekkel szabályozza az árakat, ahelyett, hogy azt az európai szabályok szerint a hivatal saját hatáskörében állapítaná meg. Mostanában ez különösen aktuális az ország gázpiacán zajló tevékenységek miatt.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
@tivoli: De az EU nem tiltja meg, hogy átrendeződjenek a bérek Magyarországon:
Ki tiltja meg, hogy a hatszáz államtitkár, ötezer tanácsadó, ötszáz miniszteri lószar,
félmillió tökömtudjamilyen hivatal senkije kapjon horribilis jövedelmet!!!
Talán először a saját portánkon kéne kapirgálni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kongo
@kukac50: Az egykulcsos adót is ezért vezették be annak idején. És a törekvés az, hogy minden adót a fogyasztás alapján szedjenek be és nem a jövedelem alapján. Lenullázzák a rendszer szolidaritási elemeit.
Kongo
Azt olvasom a gázszámlán, hogy "A rezsidíj csökkentése nélkül Önt ebben az elszámolási időszakban a következő fizetési kötelezettség terhelte volna: X Ft. A rezsidíj csökkentésének eredményeképpen az Ön megtakarítása - ebben az elszámolási időszakban: Y Ft. (Ezen összegek az Ön számlájából előzetesen levonásra kerültek.)"
Fentebb: "Fizetendő összeg: Z Ft."
Mindez narancssárga színnel ki van emelve, nehogy az öndicséret figyelmen kívül maradjon.
És szépen levezetik a számlarészletezőn, hogyan jön ki a fizetendő összeg. De sehol nincs nyoma annak, hogyan jött ki akár a megtakarítás, akár pedig a rezsicsökkentés nélküli összeg. Vagyis ezek helyére bármit lehetne írni, sokkal nagyobb összegeket is, hogy nagyobb legyen a dicsőség, mert úgyse lehet utánanézni. Lehet, hogy már élnek is evvel, és nincs is rezsicsökkentés. "Régi ár" áthúzva, "új ár" kedvezőbb. Ismerős.
miazavalami
@varrólány: Néha elgondolkodom, hogy miért olyanokat tiltanak ki akik összeszedetten, nem mocskolva mondják el a véleményüket?
varrólány
@miazavalami: 17:33 Ezt én sem , de volt ilyen máskor is valaki elkezd direkt provokatívan írni azért hogy ki tudja tiltani az illetőt.
miazavalami
@varrólány: Ő nem a törlés után rögtön lett kitiltva!
varrólány
@miazavalami: Értelek, konkrétan én nem tudom az okot ,csak hangosan gondolkodtam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.