A Budapesti Corvinus Egyetem mindenben közreműködik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által korábban feltárt szabálytalanságok kivizsgálásában – közölte a felsőoktatási intézmény hétfőn az előző napi sajtóhírekre reagálva az MTI-vel.

A rendőrség – a vs.hu értesülését megerősítve – vasárnap azt közölte: a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi, valamint XIII. kerületi rendőrkapitánysága sikkasztás és hűtlen kezelés miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi gazdálkodásával kapcsolatban.

Rostoványi Zsolt rektor és Pavlik Lívia kancellár hétfői közös állásfoglalásában kifejtette: a Kehi által tavaly lezárt vizsgálat ezen következményeiről a sajtóban már több alkalommal jelentek meg hírek, ezek ismételt nyilvánosságának aktualitása az egyetem számára nem ismert.

Nyilatkozatukban megerősítik, hogy a Kehi az általa feltárt szabálytalanságokhoz kapcsolódóan feljelentéseket tett. Az ügyek kivizsgálásában az egyetem mindenben közreműködik, elősegítve a nyomozás sikeres lebonyolítását. Az egyetem a nyomozó hatóságok számára minden szükséges adatot, információt átadott, illetve átad a jövőben is. Az ügyekről ugyanakkor az egyetem további érdemi tájékoztatást nem adhat, arra egyedül és kizárólag – az eljárás veszélyeztetése nélkül – a nyomozó hatóság jogosult – jelezték.

Hangsúlyozták: az egyetem számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy egyértelműen és világosan kiderüljön, történtek-e valóban visszaélések a múltban. A kancellária intézményének bevezetésével megújult egyetemi vezetés elsődleges feladatának és célkitűzésének tekinti a közpénzek átlátható és szabályos felhasználását biztosító belső kontroll és szabályrendszer kialakítását, amely képes a gazdálkodási szabálytalanságokat, visszaéléseket megakadályozni, és ebben a vizsgálati eredmények hasznos támpontul szolgálhatnak – rögzítették.

Kitértek arra is: a Kehi jelentésében feltárt egyéb problémák megoldása már tavaly elkezdődött, és a felsőoktatási törvénynek megfelelő új duális vezetési struktúrában a Budapesti Corvinus Egyetem – mind gazdasági, mind akadémiai – vezetése elkötelezett a hosszú távú, fenntartható és szabályos működési feltételek megteremtése iránt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.