A pénzügyi bizalom helyreállításával indokolta a fideszes Tuzson Bence a kártalanításra vonatkozó törvényjavaslatot hétfőn az Országgyűlésben.

A kormánypárti politikus expozéjában az erős felügyeleti rendszer és a kapcsolódó büntetőintézkedések mellett érvelt, felidézve, hogy a brókercégek körüli folyamat tíz éve kezdődött, és a Magyar Nemzeti Bank csaknem 300 milliárd forint kárt tárt fel. Az előző kormányokhoz képest jelentős szemléletbeli különbségnek nevezte, hogy míg az MSZP-SZDSZ kormányok "rosszul méretezett neoliberális szemlélet alapján" fellazították az ellenőrzéseket, addig a Fidesz-kormány a pénzügyi rendszer egészében szigorításokra törekszik. Megjegyezte: a szocialista kormány alatt volt időszak, amikor nem ellenőrizték a brókercégeket, 2009-ben pedig ötéves ciklusokat vezettek be.

Példaként hozta, hogy a Buda-Cash ellenőrzését 2010-ben, a Fidesz-kormány megalakulása előtt egy nappal zárták le.

Tuzson Bence szólt a bankrendszer átalakításáról, a banki elszámolásról, a devizahitelek kivezetéséről és a takarékszövetkezeti rendszer átalakításáról, utóbbiról megjegyezve, hogy biztonságos befektetési formát hoztak létre.

Felidézte a pénzügyi felügyelet Magyar Nemzeti Bank alá vonását is, méltatva, hogy a szervezeten belül találkoznak az információk, s a korábbival ellentétben nem papírokat hasonlítanak össze, hanem a helyszínen nézik meg az ellenőrök, hogy valósak-e a beszámolók.

A képviselő szerint azt a kérdést kell megválaszolni, hogy hol a pénz, s megfogalmazta azt is, hogy ne fordulhasson elő, hogy "egyes emberek eltapsolják mások pénzét", a károsultak pedig hoppon maradnak. Azt javasolják – folytatta –, hogy a kártalanítás azok vagyonából valósuljon meg, akik a kárt okozták. Azt is hangoztatta: a kártalanítást több körre ki kell terjeszteni, ezért a jogszabály cégekre, vezető tisztségviselőkre, valamennyi képviseletre jogosult emberre is vonatkozik majd.

Tuzson Bence fontosnak nevezte, hogy javaslatuk vonatkozik az elajándékozott vagyonra és "cselesebb" megoldásokra – például feltűnően aránytalan szerződésekre – is, és lehetővé teszi, hogy a kártalanítás érdekében zár alá vegyék a vagyonát azoknak, akik tudtak, tehettek a brókerbotrányokról.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kakaósbögre
a bizalom és a Fidesz egy lapon említése is káros a nemzetgazdaságra. eddig abból csak és kizárólag lopás lett.
coni
5 éve kormányoz a Fidesz 2/3-os többséggel, kizárólag a saját törvényjavaslataikat fogadták el, ezért Tuzson mondanivalóját lehetetlen értelmezni, mivel saját államháztartási és pénzügy felügyeleti törvényeiket módosítják immár sokadszorra.
Rendszerváltás óta egy kormány alatt sem volt olyan, hogy a pénzügyi szolgáltatókat nem ellenőrizhette bármikor, akár váratlanul a felügyeleti szerv.
Az MNB-nek 2014 novemberében kötelessége lett volna ellenőriznie a Quaestor-t mielőtt engedélyezi 70Milliárd kötvény értékesítését egy 10 milliós törzstőkéjű cégnek, amelyik korábban is rengeteg szabálytalanságot követett el (pl nem tüntette fel a prospektuson, hogy OBA, BEVA biztosítás nem vonatkozik a Quaestor saját kötvényeikre).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.