Orbán Viktor egy mindössze egy éjszaka alatt elkészült nemzetgazdasági jelentés miatt rendelte el, hogy az állami pénzeket ki kell venni a brókercégekből – hangzott el az RTL II híradójában. Giró-Szász András államtitkár szerint a kormány nem tudott előbb a Quaestor csődjéről, mint a kisbefektetők, de azt viszont elismerte, hogy Varga Mihály jelentésében olyan adatok is szerepeltek, amit az emberek csak pár nappal később tudhattak meg.

Orbán azt nyilakozta, hogy február 25-én rendelte el a pénzek kivételét. Ám ez ellentmond annak, hogy azt is mondta, tudomása volt addigra arról, hogy a brókerbotrány miatt bennragadt a Honvéd Egészségpénztár pénze, illetve azt is állította, a döntés előtt beszélt a polgármesterekkel, ezek pedig mind február 25-e után történtek. A következő kormányülés pedig csak március 11-én volt, így ekkor már nem rendelhette el a pénzkivételt, mert a Quaestor addigra már két napja bedőlt.

Giró-Szász a kormányfő tévedését azzal magyarázta: Orbán egyszerűen rosszul emlékezett arra, hogy honnan tudott meg bizonyos információkat, ezért problémásak a dátumok. Szerinte a miniszterelnök a Varga-jelentés alapján döntött. Ezt egyébként azért nem hozta nyilvánosságra, mert akkor rémhírt keltett volna, ez pedig a törvény által büntetendő.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Nem rosszul emlékszik, hanem hazudik!! Vele együtt az egész bagázs, a hazugságot újabb hazugsággal magyaráznátok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Főlökött
@coni: Sajna én is ide jutottam, ahova Te is, de számukra ez a járható út, hogy 'Ők a pénzüknél maradjanak'. Illetve ne bukjanak kártérítési per halmokat. Szerintem ebből így akarnak kimászni, a Mi kárunkra és saját nyereséggükként könyvelik el majd az egészet, a médiának tálalva. Sőt mentesülnek a felelősség alol is, így ez az életszerű ténykedésük.
Ne legyen igazam, de szerintem ez lesz...
Főlökött
@Főlökött: ui.: halkan megjegyzem, azt a %-ot mennyiből tart, a rendkívüli helyzetre való tekintettel feljebb tornászni ? Ez egy megszokott, bevált ténykedésük lenne.
Ugyanúgy, mint a Strasbourgi Bíróság által kiszabott bírság összegét, ha a 'közösből' nem tudják rendezni, különadó módjára behajtható-beszedhető a polgároktól. / Igaz nem az Alaptörvényben van, mert onnan kivették-ki kellett venni, alkotmányjogi panasz miatt, így betették törvénybe :(/
coni
Lehet, hogy mégis Simicska memóriája a jobb?
a-ha
Giró-Szász: Orbán rosszul emlékezett

Én: Giró-Szász (egy bolond szászat csinál) rosszul emlékszik arra, hogy Orbán rosszul emlékezett.

In Memóriám
kukac50
Girnyó-Száz azt hazudja amit mondanak Neki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.