Hétfőn derült ki, hogy mórahalmi óvodásoknak kellett versben éltetni a kormányablakot egy olyan rendezvényen, ahol egy államtitkár-helyettes is jelen volt. A Délmagyar értesülése szerint az ovisok által szavalt vers egy pályázatra érkezett.

A pályázatot még 2011-ben írta ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Hungarofest Nonprofit Kft. és a megyei és fővárosi kormányhivatalok. A cél az volt, hogy a megyék közti együttműködés jegyében népszerűsítsék a Kormányablakokat.

Feltehetően erre érkezett Kovács Katalin Mi is az a kormány ablak? című verse is. A Hungarofest oldala szerint az alábbi szempontokat vették figyelembe a pályázatoknál:

A pályázatra olyan művészeti alkotással lehetett pályázni, amely egy művészeti ágat képvisel, vagy akár a művészeti ágak közötti választóvonalak elmosódását szemlélteti, legyen szó képzőművészetről, iparművészetről, zeneművek megjelenítéséről, népművészetről, irodalomról, s mindezek vizuális megjelenítéséről. Fontos értékelési szempont volt a művészi érték, amit a beérkezett alkotás képvisel, annak újszerűsége és informatív jellege és az, hogy mennyit árul el az alkotóról és a településről, megyéről, az alkotás témájáról, mennyire kapcsolható az Európai Unióhoz és a Kormányablakokhoz.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
Biztos, hogy jó a dátum, 2011?? Nem Gyurcsány írta ki a pályázatot?
Pályázatra érkezett a kormányablakos vers
Ez a cikk pedig a "xarügy"eltakarítására!
Rájöttek, hogy ez egy óriási hiba volt! Nem első eset!
Már megint hazudni kényszerültök!!!
Utólag okosnak lenni annyi, hogy elsőre hülye voltál!
sentinel216
Bocsi, elszállt az enter...
"amely egy művészeti ágat képvisel,.."
Győzikék, feketepákók, bunkó berkik "művészeti" világában nem lóg ki a sorból ez e retro szocreál versike, amit szegény ovisoknak kellett elkántálni.
verum
Nekik még betaníthatják, mert nem tudják, mit mondanak.
De nem maradnak örökké ovisok...
namihami
Tessék mondani, mekkora pénzdíjat utaltak ki ezért az irodalomtörténeti magasságokat ostromló, örökéletű KÖLTEMÉNYért a mű ALKOTÓjának?
Remélem, hogy ha másként nem, de pótlapokon minden irodalomtörténeti műnen illetve a kötelező tananyagban az első helyek egyikén szerepel már.
Ha nem---azonnal pótolni!!!
Egyébként szegény szülők, szegény gyerekek.
kukac50
@namihami: Minden megyébe 3 díjazott volt,ha jól emlékszem 700 ezer 500 ezer és 250 ezer volt az első három díj megénként.
kukac50
Már az óvódások népszerűsítésére van rászorulva a Fidesz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.