A Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ellen – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke. Vadai Ágnes azt is elmondta, hogy a parlamenti szavazáson támogatni fogják az Iszlám Állam elleni magyar katonai fellépést.

A független képviselő azt mondta, hogy a fiatal kora óta csak politikával foglalkozó Szijjártó Péter jelentős vagyongyarapodást tudhat magáénak, ugyanis több ingatlan mellett nyolcvan millió forintot meghaladó megtakarítással is rendelkezik. Hozzátette, hogy a DK korábban már kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péter ellen, de ebben akkor sem a kormány, sem az illetékes bizottság kormánypárti többsége nem volt partner.

Szavai szerint a Quaestor-botrány és az azóta kiderült tények, például az, hogy a miniszter a cég vezetőjét, Tarsoly Csabát "megkínálta" diplomata útlevéllel, illetve parlamenti belépővel, egészen más megvilágításba helyezik a vagyongyarapodását. Nem tudják – mondta Vadai Ágnes –, hogy van-e összefüggés a vagyonosodás és a Quaestor-botrány, illetve az "onnan kimentett pénzek között", de a DK úgy érzi, ez most egy alkalom arra, hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezzenek a tárcavezető ellen.

Vadai Ágnes egy másik témára áttérve közölte: a Demokratikus Koalíció támogatja az Iszlám Állam elleni magyar katonai fellépést. A DK elkötelezett a transzatlanti szövetség, az európai értékek és az univerzális emberi jogok iránt – jelentette ki, hozzátéve, hogy a terrorizmus elleni küzdelemből Magyarországnak is ki kell vennie a részét.

Kiemelte, hogy a kormány a honvédelmi, valamint nemzetbiztonsági bizottságok együttes zárt ülésén garanciát adott arra, hogy a honvédség katonái készek és képesek a feladataik ellátására, illetve hogy a hazai szervek meg tudják tenni az esetlegesen megnövekedő biztonsági kihívások által igényelt lépéseket.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vizual
Hát igen. Minden FIDESZES képviselővel + KDMP, vagyonosodási eljárást kell kezdeményezni. Valahol csak kibukik az igazság ! Ha nem teszik meg akkor ott van az eredmény. Csak egy vizsgálat tisztázhatja ki a becstelen és ki aki becsületes. Bár abban a frakcióban ...?
karma1
@Vizual: Na meg az atvilagitas is: ki volt, vagy ki nem volt III/III-as ugynok. Ezen megy 25 eve a huzavona. Most mar ideje lenne kisoporni ezt a disznoolat.
coni
Addig amíg a gyerekeik, családtagjaik nevén, vagy offshore cégekben hever a vagyonuk, vagy kölcsön kapták a pénzt, vagy éppen magas hozamú Quaestor kötvények hozamából van, vagy nyerték a lottón nehéz bármilyen jogi lépést tenni az ügyben. Ezt Gyurcsány tudja a legjobban.
karma1
Ez az, Agika! Eloszor szamonkerni, kisoporni a sajat hazunk tajan, aztan elhuzni a Kozel-Keletre, es kiroporni az iszlamot is! Igy kell ezt csinalni!...(...:o))))
m.macskosz
@Vizual: Megőrülök ettől, hogy kdmp-t írtok!
Miről nem tudok?
Kérlek, világosíts fel!
Tudtommal ez a gané senkikből összetákolt banda a kdNp.
Bercifiu
Az amcsik hónapok óta bombázzák eredmény nélkül, majd mi megmutatjuk, hogy kell rendet csinálni, s aztán majd jönnek ők, megmutatni, hogy egy-két ember is elég a balhé csináláshoz. Ha az egész az ENSZ felhatalmazásával történne, talán még törvényesnek is tünne, így az a látszat, hogy benyalunk az amcsiknak, hogy ne firtassák a mutyizást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.